Magyar foci

A Vasas legyőzte az edzőjét elveszítő Szegedet

A Vasas labdarúgócsapata hétfő este 3-1-re legyőzte a Szegedet az NB II 32. fordulójának zárómeccsén.

Mivel a másodosztály első és harmadik helyezettje csapott össze, ez számított a forduló rangadójának még akkor is, ha a vendégeknél új edző debütált. Szegedről váratlanul távozott ugyanis Dragan Vukmir vezetőedző, hogy a Diósgyőr kispadjára leülhessen, így a harmadik helyezettnek új edző után kellett néznie.

Kapcsolódó
Mindennél fontosabb a feljutás – megnevezte Kondás utódját a DVTK
Riválistól csaklizott el edzőt az NB II-ben második helyen álló diósgyőri klub.

A megbízott edzőpáros, Andorka Péter és Bekim Kapic azonban nem ijedt meg a feladattól és a szegediek jó kontrajátékkal vezetést szereztek: Horváth Krisztofer lőtt közelről a léc alá a 13. percben. Nem volt igazán erőteljes a Vasas támadójátéka, az első félidőben egy lécről lepattanó labdát szedett össze Molnár kapus a gólvonalról.

Térfélcsere után viszont egészen más Vasas jött ki, hatalmas nyomás alá került a Szeged és csak idők kérdése volt, mikor találnak be a hazaiak. Végül az 58. percben tört meg a jég, Silye Erik átlövésébe hiába ért bele Molnár, a bal alsóban landolt a labda. Percekkel később Hinora Kristóf lőtt be egy kipattanó labdát, de a meccs csak akkor dőlt el, amikor Otigba Kenneth befejelt egy szögletet. Ezzel a 9 perc alatt lőtt három góllal már megtört a Szeged, az angyalföldiek pedig okosan lehozták a meccset kapott gól nélkül.

A Vasas nem csak rangadót nyert, hanem két győzelemre került a matematikailag is biztos feljutástól az élen. A hétfői győztes 71 pontjához képest is jócskán lemarad a Diósgyőr a maga 62 pontjával, mögötte a Szeged és a Kecskemét is 59-59 pontot gyűjtött. Az NB II-es szezonból hat forduló maradt.

Végeredmény – NB II, 32. forduló

Vasas-Szeged 3-1 (0-1)
Gólszerző: Silye (58.), Hinora (61.), Otigba (69.) ill. Horváth (13.)

Olvasói sztorik