Magyar foci

Mindennél fontosabb a feljutás – megnevezte Kondás utódját a DVTK

dvtk.eu
dvtk.eu

Nem sokkal azután, hogy bejelentette Kondás Elemér menesztését, a DVTK az utódját is megnevezte: Dragan Vukmir veszi át az irányítást. A szerb és magyar állampolgársággal is rendelkező vezetőedző attól a Szegedtől érkezik, amit nemrég 5-0-s győzelemre vezetett a Diósgyőr ellen.

A klubnál a legfontosabb a feljutás, így minden döntés ennek érdekében születik. A váltásra azért került sor, mert a legutóbbi hazai rangadón a közvetlen riválisunktól elszenvedett vereség a tulajdonos és a klubvezetés meglátása szerint egy hosszabb folyamat eredménye volt, nem egy mérkőzés alapján döntöttünk a váltás mellett

– érvelt a váltás mellett Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója.

Kapcsolódó
Kirúgta Kondást a DVTK
Botladozik az elmúlt hetekben a Diósgyőr, az edzőváltásban látták a megoldást a vezetők.

Vukmirról azt mondta, egész szezonban figyelemmel követték a munkáját, fejlesztő edzőnek tartják és nekik pont erre van szükségük.

„Leültünk és megbeszéltük a tulajdonossal és a vezetéssel, hogy milyen tervei vannak a klubnak, milyen filozófia mentén szeretne működni a DVTK és mivel nekem ez nagyon szimpatikus volt hamar meg tudtunk állapodni. Örülök annak, hogy rám esett a Diósgyőr vezetőinek a választása. Korábban már többször játszottam itt ellenfélként, tudom, hogy Miskolcon az emberek nagyon szeretik a labdarúgást, én pedig azért fogok dolgozni, hogy sikeres és jó csapatot építsünk, amiért érdemes kilátogatni a stadionba” – mondta a 43 éves Vukmir, aki játékosként háromszoros magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes. Edzősködni Bicskén kezdett, rögtön feljuttatta a csapatot az NB III-ba, 2021 tavasza óta irányította a Szegedet.

A DVTK jelenleg a feljutást érő második helyen áll, de csak két pont az előnye Vukmir korábbi csapata, a Szeged előtt. Kondás kapcsán érdekesség, hogy az előző csapatától, a Debrecentől is úgy menesztették, hogy feljutó helyen állt vele a csapat az NB II-ben.

Olvasói sztorik