Magyar foci

Révész Attila az 5-3-as zakó után politikai állásfoglalást tett

Szombaton, az OTP Bank Liga 26. fordulójában a Kisvárda a szezon legeszelősebb találkozóján a 12. percben már 3-0-ra vezetett, a végén mégis 5-3-as vereséggel távozott Fehérvárról. A mérkőzés után a klub vezetője, szakmai- és sportigazgatója, Révész Attila ennek ellenére elég higgadtan értékelt.

Kapcsolódó
A szezon legeszelősebb meccse: 0-3-ról fordított és nyert a Vidi
A Kisvárda a 13. percben három góllal vezetett Székesfehérvárn, mégis vesztesen hagyta el a pályát.

Azt mondta eleinte remekül működött az, amit a héten gyakoroltak, ám rossz időpontban lőtt szépítő gólokat a Fehérvár, ami összezavarta játékosai fejét. Ugyanakkor a vereség ellenére büszke csapatára, mert megmutatták, hogy helyük van az élmezőnyben.

A szakmai igazgató korábban, egy hasonló meccs utáni nyilatkozatában belebegtette, hogy idény végén távozik Kisvárdáról, mert szerinte

a magyar környezet jelenleg nem teszi lehetővé a fejlődést, úgy érzem, hogy a következő évben nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség, azon kell gondolkodnunk, hogy ebben részt kell-e vennünk vagy nem.

Ezért is érdekes, hogy amikor szombat este az m4sport riportere rákérdezett a klub jövőjére, Révész

pár órával a 2022-es választások kezdete előtt lényegében politikai állásfoglalást tett.

A Kisvárda FC egyszemélyű vezetője úgy fogalmazott:

A héten döntést hozunk a jövőt illetően. Bízom benne, hogy jól alakul a választás, és akkor egy komolyabb tervvel vághatunk neki a következő évnek.

E mondatokat értelmezve nehezen tud az ember másra gondolni, mint arra, hogy Révész kifejezetten tart a kormányváltástól, ezért a Fidesz győzelmében bízik. A magyar sportban, ezen belül a labdarúgásban ugyanis a többség hónapok óta attól tart, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem, Fidesz vereség esetén az új kormány azonnal átalakítja a sportfinanszírozást, eltörli a tao-támogatást, amivel lényegében kihúznák a mankót a magyar sport, ezen belül kifejezetten a kedvezményezett hat kiemelt labdajáték, így „Orbán Viktor hobbija”, a labdarúgás alól.

Révész eztán meglebegtette azt is, hogy a bajnokság hátralévő hét fordulóját feláldozza a jövő érdekében.

Azok a játékosok, akik nem hosszabbítanak, azok innentől kezdve nem kapnak lehetőséget, és elindítjuk a jövő csapatát. Ezért megpróbáljuk beépíteni azokat, akik kevesebb lehetőséget kaptak, a kispadon találhatóak, és a következő szezonban rájuk építhetünk.

– vázolta a bajnoki hajrá várható kisvárdai forgatókönyvét a sportvezető. Legalább őszinte.

OTP Bank Liga, 26. forduló:

péntek: Mezőkövesd–Gyirmót 1–0

szombat:
DVSC–ZTE FC 0–0

MOL Fehérvár–Kisvárda 5–3

Budapest Honvéd–Paks 1–1

vasárnap:

14.30: Újpest FC–MTK Budapest

17.00: Puskás Akadémia FC–FTC (Tv: M4 Sport)

Olvasói sztorik