Magyar foci

„Nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség” – Révész Attila az idény végén távozik a Kisvárdától

Néhány játékosa gyenge teljesítményéről és a saját jövőjéről is nyilatkozott Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója, miután csapata gól nélküli döntetlent játszott az MTK ellen.

Kapcsolódó
Csak lesgólra futotta az utolsó helyezett ellen
Nem bírt egymással az MTK és a Kisvárda.

„Ezt a mai mérkőzést nem kell nagyon mélyen elemezni, ennél gyengébben még nem játszottunk a szezonban. Néhány játékos teljesítménye és hozzáállása arcpirító volt, sokan csak a saját egyéni teljesítményükre figyeltek, ma nem volt csapatjátékunk, megköszönhetjük, hogy a második félidőben az MTK a három lehetőségéből nem talált be, mert megérdemelték volna a győzelmet. Sokan azt gondolták, hogy a tabella utolsó helyezettje ellen elég lesz, ha kiteszik a cipőjüket” – nyilatkozta az M4 Sportnak.

A szakmai igazgató megerősítette, hogy az idény végén távozik.

Azt gondolom, hogy a magyar környezet jelenleg nem teszi lehetővé a fejlődést, úgy érzem, hogy a következő évben nem lesz meg a megfelelő versenyegyenlőség, azon kell gondolkodnunk, hogy ebben részt kell-e vennünk vagy nem.

Olvasói sztorik