A centerek huszonnyolc méterre az ellenfél kapujától, annak háttal állva, védővel a nyakukon elvétve sem szoktak egyből ráfordulni, és egy pattanást követően ballal a hálóba bikázni. A Fradi ellen mégis ezt tette. Meccs előtt elemezte a kapus, Dibusz Dénes helyezkedését, vagy hirtelen ötlettől vezérelve lőtte ki elemi erővel a jobb felsőt?
Nem gondolkodtam sokat. Az átvétel után olyan jól pattant a labda, hogy hirtelen megérzésből ellőttem. Ebben a bajnokságban, és régebben a Vasasban is lőttem távolról nagy gólokat, úgyhogy – hála istennek – nem áll tőlem messze egy-egy jól eltalált lövés.
Emlékszem is egyre: hat éve az Újpest ellen is megeresztett egy hasonló bombát ballal, tán kicsit még messzebbről is.
Volt az harminc méter is. De ott szemben álltam a kapuval, felnéztem, láttam, hogy a kapus kicsit kint áll. Ez most váratlanabb volt. Csak úgy megérzésből. Érdekes, de a pályán nem éreztem olyan nagy gólnak. Nem szokásom visszafelé tekintgetni, de ezt most vagy ötször visszanéztem. Tényleg nagyon nagy gól volt.
Az azóta lejátszott mérkőzéseken újabb gólokat szerzett, idén 21 forduló után már 20 találatnál jár. Azt azonban véletlenül sem lehet állítani, hogy a korábbi években is verekedett volna a gólkirályi címért. Felnőttkarrierje első kilenc évében mindössze 48 bajnoki gólt szerzett, ennek közel felét az NB II-ben. Minek köszönhető, hogy hirtelen kiszakadt a gólzsák?
Az azért elég ritka, hogy amikor egy fiatal játékos kikerül az utánpótlásból, és harmincéves, megélhetésükért küzdő, meglett emberek ellen futballozik, rendszeresen tíz gól fölött rugdos. Miután 17 évesen debütáltam az NB II-ben, ez nekem sem ment évekig. A felnőttfutballt meg kell szokni. Most, hogy már 27 múltam, talán azt mondhatom, beértem abba a korba, ahol már teljesíteni kell. Itt már nem tehetség az ember, hanem kész játékos. Az sem segített, hogy korábban a Vasasban inkább jobb- vagy balszélsőt játszottam, márpedig a szélső messzebb van a kaputól, nincs annyi lehetősége a gólszerzésre. Az utánpótlás után először Kaposváron lettem újra center, ott eredményesebben is ment a játék.
Tavaly az Európa-bajnokság előtt írtunk egy cikket, amelyben a centereket kihalófélben lévő „dinoszauruszokként” jellemezte a szerző, Marosi Gergely, mondván, egyre inkább úgy tűnik, az edzők többsége a mozgékonyabb, univerzális csatárokat részesíti előnyben. Az írás másik megállapítása ugyanakkor azt támasztotta alá, hogy az Eb-résztvevő trénerek közül – akik mégis klasszikus kilencessel képzelik el a játékot – szinte egytől egyig 30 év fölötti játékosokat favorizálnak. Ezen a poszton tényleg ennyit számít a rutin?
Benne van a pakliban ez is. A klasszikus kilences játékosok tényleg inkább a 30-hoz vannak közel, vagy már el is múltak.
Mennyiben van köze az idei góltermeléséhez annak, hogy változtatott az életmódján?
Á, ezt csak felkapta a sajtó. Januárban kezdtem az egészet, addig is rúgtam 15 gólt.
Mit csinál azóta másképp?
Nem éltem én előtte sem amatőr módon, de hat hete dietetikus segítségével változtattam a táplálkozásomon.
Fogynia kellett?
Azt nem mondanám. Bár tény, a változtatás megmutatkozik a súlyomon is, de lényegesebb az optimálisabb testösszetétel, a regeneráció.
Mennyit nyomott akkor, és mennyit mutat most a mérleg?
Kilókról nem beszélünk.
Miért nem?
Sokszor megkaptam, hogy „legalább 110 kiló, mit akar az NB I-ben”. Pedig ezt a számot soha meg se közelítettem.
Pedig nyilvánvaló, hogy a testösszetételtől függően minden sportolónak más az ideális versenysúlya. Böde Danival kapcsolatban is az a hír járta, hogy kezdetben a Fradiban le akarták fogyasztani, erre összeesett, mint zokni a mosásban. Aztán békén hagyták.
Világ életemben masszív srác voltam. Így, ilyen adottsággal születtem, nekem ebből kell kihoznom a maximumot. A Vasasban egyszer én is lefogytam. Elment az erőm, a dinamikám, úgyhogy gyorsan vissza is szedtem a kilókat. Most okosabban, nem saját kútfőből, hanem tudatosan, ellenőrzötten csinálok mindent.
A magyar futballban a csapatok többsége arra törekszik, hogy ellenfelénél kevesebb gólt kapjon. Ezzel szemben a Paks mindig egyel többet szeretne rúgni. Az NB I-re egyáltalán nem jellemző módon a kapura lövési statisztikai mutatót 13/meccses átlaggal vezeti, a 22 forduló alatt 56 szerzett gól (2,54 gólos meccsenkénti átlag) pedig azt mutatja, a hatékonysággal sincs gond. Mennyit számít Ádám Martin góltermelésében az edző személye, játékfilozófiája?
Azt mindenki láthatja, Pakson elég őszinte, támadó szellemű focit játszunk. A védekezést az ellenfél térfelén kezdjük, gyakran már ott megszerezzük a labdát, ezekből jönnek a felpasszok, beadások, vannak helyzetek. Ez az erős támadóstatisztika is ennek köszönhető. Szóval nagyon is fontos, hogy Bognár György így gondolkodik a futballról. Ahogy az is, hogy újra kifejezetten center pozícióban léptet pályára, és azt kéri tőlem, legyek mindig a kapu előtt vagy maradjak a tizenhatos meghosszabbításában, a felpasszolt labdákért lépjek vissza, ha kell, harcoljak meg érte – de nem kell kimozognom a szélekre –, aztán érkezzek a beadásokra. Ez fekszik nekem a legjobban, mert klasszikus centernek tartom magam, akit a góljai minősítenek.
Mivel a futball alapvető célja a közönség szórakoztatása, nem lenne jobb, ha sokkal több csapat játszana ilyen felfogásban?
Nyilván nyitottabbak lennének a meccsek, de minden vezetőedzőnek más a felfogása. Én is játszottam ebben is, abban is.
„Veszíteni nem nagyon szeretek”
Gyerekként hol játszott?
A déli határnál, Forráskúton, egy barátságos kis faluban.
A neve mellett mégsem a Forráskút, hanem a Bordány SK szerepel első klubjaként. Miért?
Mert a faluban nem volt utánpótlás, csak megyés felnőttcsapat. Édesapám is Bordányba járt át teremfocizni. Vitt magával. Ő játszott, én néztem.
Bordány milyen messze van Forráskúttól?
Öt kilométerre.
Átbringáztak?
Dehogy, autóval mentünk. Heti kétszer. Apu ott ismerkedett meg Vincze Ferenccel, aki a helyi gyerekcsapatnak volt az edzője. Feri bá egyszer rákérdezett, lenne-e kedvem edzésre járni. Volt.
2008-tól már húsz kilométerrel odébb, Szegeden, a Tisza Volánban rúgta a labdát. Kinőtte a falusi csapatot?
Mondhatni. Jól ment a játék a serdülőbajnokságban. Egyszer jött egy telefon, hogy megnéznének. Párszor bementünk Szegedre, az edzéseken megnéztek, mi is megnéztük a körülményeket, tetszettünk egymásnak. Leigazoltak, örültem neki.
Már akkor is ilyen szép nagydarab gyereknek számított?
Hát, ja. Mindig fölfelé lógtam ki.
Szegedről elég sok neves labdarúgó került ki. Tud párat?
Szabics Imre, Véber György, például. Vagy az aktívak közül Kecskés Ákos, Batik Bence vagy Zsótér Donát. Utóbbi apukája egy cégben dolgozik az enyémmel.
Mi lehet az oka, hogy Magyarország harmadik legnagyobb városának ugyan utoljára 1999. december 11-én játszott a csapata az NB I-ben, az elmúlt évtizedekben mégis többen eljutottak a legmagasabb szintre?
Nem tudom.
Lehet, hogy ez a határmenti utánpótlásmeccseken tapasztalt szerb mentalitás hatása?
Ahogy nézem a meccseket, lehet benne valami, mert a mentalitásunk biztos hasonló. Donátban is, Bencében is hatalmas a győzni akarás. De mondhatom magamat is, mert veszíteni nem nagyon szeretek. Mondjuk belém inkább az első edzőm nevelte ezt. Elég keménykezű volt, akit emiatt sokan nem szerettek Bordányban.
Mit ért keménykezűség alatt?
Hát, hogy normális volt. Semmi probléma nem akadt vele, csak annyi, hogy szigorúan szólt.
Üvöltött, mint a sakál? Néha káromkodott is?
Dehogy, normálisan beszélt szerintem. De lehet, hogy nekem pont ez a szigor kellett. Megtanultam a fegyelmet. Ez jól jött akkor is, amikor egy szegedi edzéslátogatás után 14 évesen elvitt a Vasas, és Budapestre, kollégiumba költöztem.
Sportolóként gyorsan és elég messzire jutott a cirka kétezer fős településről. A falu leghíresebb embere momentán?
Mondhatni. Nagyon büszkék rám. A családommal rendszeresen járunk haza, mindig sokan integetnek, főleg most, hogy ilyen jól megy. És még nincs vége.
Hívják a helyi iskolába, kultúrházba élménybeszámolókra?
Azt azért nem.
És a helyi sportegyesületbe?
Forráskúton megszűnt a foci egy időre, de egy éve alapítottak egy új klubot. Azt támogatom is pénzzel és személyes jelenléttel. Amikor időm engedi, kint vagyok a meccseken. Régóta ismerjük egymást a vezetővel, az edzővel.
Játékos-edző lesz, mint Böde Dani Madocsán?
Nem hiszem. Játékos még lehetek, de edző nem. Nem vonz az a szakma.
Mi vonzza?
Mindig is falusi gyerek voltam, az is leszek.
Ehhez képest 14 éves korától tíz évet élt a fővárosban, és most is városban lakik.
Mégsem vonz a városi élet. Sőt. Paks még rendben van, barátságos kisváros, Budapesthez képest kiváltképp. Azt hittem, képes leszek megszokni a fővárost, de nem igazán sikerült. Ezért reális opció, hogy a pályafutásom végén hazaköltözünk a szülőfalumba. Már elkezdtük egy ház építését Forráskúton. Még nincs teljesen kész, de ott szeretnénk majd élni a feleségemmel és a gyermekemmel. A szüleim háza közelében, ahol korábban földművelésből, paradicsom-, paprika- meg krumplitermesztésből éltek.
Mit nem szeret a fővárosi létben?
A közlekedést, a folytonos dugókat. Mindenki ideges, mindenki rohan, mindenki dudál. Ezt képtelen voltam megszokni.
Forráskúton ez nem jellemző?
Hát, nem. Dudálnak ott is, de csak azért, hogy rád köszönjenek.
Játéktudásának vagy a már 17 évesen is szembetűnő fizikai paramétereinek köszönheti, hogy három évvel a költözést követően pályára lépett az NB II-ben, a Vasas felnőttben?
Gondolom, mindkettőnek. Mondjuk érdekes a sztori. Nem is engem, hanem a kolesztársamat, a nálam egy évvel fiatalabb Varga Szabolcsot akarták fölvinni. Nagyon jó játékos volt, azt csinált a labdával, amit akart. Abban az időben nem csak a Vasas, de az egész magyar foci egyik legnagyobb ígéreteként tartották számon. Versengtek érte a klubok, ám mindenáron külföldre akarták vinni – később ki is jutott Hollandiába a Heerenveenhez. A lényeg, hogy – talán épp a külföldi álom miatt – nem akart az első csapat edzésén részt venni. Ezért Tóth András másodedző lejött az U19-es edzésre, és szólt, hogy adjanak valami csatárt helyette, mert szerdán egymás közti játék van, és a poszton nincsenek meg. Pont én voltam ott.
Varga Szabolcs hol futballozik jelenleg?
Meg nem mondom. Talán mintha Békéscsabán az NB II-ben lenne. A lényeg, hogy áttételesen neki köszönhettem, hogy felkerültem.
Mit érzett az első edzésen?
Bizonyítani akartam, hogy a felnőttek közt is meg tudom állni a helyemet. Elég jól ment, nagy dolognak éreztem, hogy az első alkalommal mindjárt gólt is lőttem. Mégis visszaküldtek az U19-be edzeni. A pénteki gyakorlás végén azonban újra megjelent „Totya”, és közölte, a hétvégén keretben vagyok az NB II-ben. Az Újpest 2-vel játszottunk, ha csak három perc erejéig, de pályára léphettem, és a következő héten már végleg ottragadtam a felnőttben. Hála istennek!
Csak a szerencsén múlt?
Az életben mindenhol számít a szerencse.
Gyanítom, Varga Szabolcs most is azt csinál a labdával, amit akar, mégis évek óta az NB II-ben vegetál. Mi hiányzik belőle, ami Ádám Martinban benne van?
Nem tudom, de nem is nekem kell megmondanom.
2019 januárjában tíz év után hagyta ott a Vasast. Miért?
Ott nevelkedtem, a Vasas a szívem csücske, a mai napig szurkolok nekik, hogy visszajussanak az első osztályba. De akkor úgy éreztem, hogy kicsit beleszürkültem, ezért szükségem van a környezetváltásra.
Nem bánta meg a döntést?
Nem.
„A pénz dolog engem annyira nem mozgat”
Pedig azóta a Vasasra „rászakadt az OTP”. Szó szerint. A zuhanyhíradó horrorfizetésekről mesél, és láthatóan e kiapadhatatlannak tűnő forrás annyira csábító, hogy az NB I-ből korábbi válogatott vagy megbecsült labdarúgók szállnak alá a másodosztályba. A Fradi elleni kupameccsen egy fél kezdőnyi ült belőlük a kispadon.
Hát, azért a Vasas egy nagy klub, azt is vegyük számításba. De ez a pénz dolog engem annyira nem mozgat. Az már régen rossz, ha egy játékost csak a pénz motivál.
Amikor végül a távozás mellett döntött, Kaposváron többet ígértek, mint a Vasasnál?
Dehogy. Sőt.
Szóval pénzügyileg és klubstátusz szempontjából is visszalépett?
Nyilván. De sokat jelentett az, hogy Waltner Robi számított rám. Már amikor tárgyaltunk, azt mondta, nála egyértelműen középcsatár vagyok. Miatta, és ezért is igazoltam másodosztályból másodosztályba, holott mehettem volna az NB I-be is. Robi is csatár volt, rengeteget tanultam tőle. Jól is ment 2019 tavaszán, amikor feljutottunk az NB I-be.
Ennyire fontos az edzői bizalom?
Az. Nemcsak nekem, szerintem mindenkinek.
Az NB I-et azonban Waltner sem garantálhatta. Sőt.
Abban az időben Kaposváron a tisztes helytállást, a biztos bennmaradást fogalmazták meg célként. Még akkor is, miután második helyen telelt a csapat. Nyolc gólt lőttem tavasszal, megnyertük az utolsó hat meccsünket, és meglepetésre pont a Vasas ellenében jutottunk fel az első osztályba, ami hatalmas bravúrnak számított.
A Vasasban – még az NB II-ben is – évente 1500 játékpercet átlagolt. Ez az jelenti, hogy vagy le-, vagy becserélték az edzői. Kaposváron, a 2019-2020-as NB I-es évadban felnőttkarrierje során először 2576 percet töltött a pályán.
Mondom, hogy Robi bízott bennem.
Elgondolkodott valaha azon, hogy alakul a karrierje, ha még az NB II-ben nincs az utolsó, hatmeccses sikerszéria? Lehet, hogy a másodosztályban ragad, és a mai napig azon a szinten játszana?
Másfél évre, plusz egyéves hosszabbítási opcióval szerződtem Kaposvárra. Ha az NB I-ből kieséskor életbe léptetik az opciót, tényleg meglehet, hogy még mindig ott vagyok. De rendes volt velem a klubvezetés, elengedtek, pontosabban a Paks kivásárolt a szerződésből. Az, hogy fizettek értem, azt jelenti, bíztak bennem.
Apró nüanszokon múlik a sikeres futballkarrier.
Sokszor.
Ám bizalom ide vagy oda, az első paksi évében mégsem játszott túl sokat.
Pedig Osztermájer Gábor hitt bennem. Kezdő voltam „Oszinál” is mind a négy meccsen, csak éppen újra visszakerültem a szélre. Mert minden öltözőben van hierarchia. Böde Dani számított első számú centernek, egy csatárral játszott a csapat, nem szerepelhettem azon a poszton. Másfél éve nem szerepeltem szélsőként, így kicsit újra idegen lett a poszt, nem is tudtam úgy teljesíteni.
Bognár György érkezése után nyolc gólt csak összehozott a 2020-2021-es bajnokságban is, ám Hahn János mögött/mellett újra 1500 perces játékos lett. A 22 találattal gólkirályi címet szerző támadótársa tavaly nyáron azonban Dunaszerdahelyre igazolt. Azóta lépett előre első számú középcsatárként, és ipari mennyiségben termeli a gólokat. Milyen céljai vannak, mire lehet elég az idei nagy menetelés, feltételezve, hogy a Paks játékdinamikája, eredményessége nem csökken drasztikusan?
Ha tavaly, még a szezonkezdet előtt azt mondják, hogy 22 forduló után 21 góllal vezetem a góllövőlistát, hosszas gondolkodás után, de azt hiszem, aláírtam volna. Aztán most úgy vagyok vele, ez szép, szép, de még nincs vége. Növelnem kell a góljaim számát, és csapatszinten is előre kell lépjünk.
Mindig csak egy lépésre gondolkodik előre?
Csak úgy lehet haladni.
„Lehet utánam csinálni”
Ha egy-két szóban össze kell foglalni, hogy Ádám Martinnak, a centernek mi a legnagyobb erénye, mit mondana?
Talán, hogy sosem hangoskodtam, mindig is csöndben dolgoztam a háttérben. És ez ezután is így lesz, mert most sem szeretem a nagy felhajtást. Viselem, mert muszáj, mert jót jelent, hisz a teljesítményem velejárója, de aki ismer, tudja, hogy ez nem én vagyok.
A fejlődés érdekében végez külön munkát is, vagy megelégszik azzal, amit előír a stáb?
Nyilván az ember beleteszi ezt-azt, amit kell.
Például?
Otthon erősítek.
Meglep, hogy ilyen adottsággal épp ezt mondja. Az alkata, a fizimiskája alapján inkább a Marvel-filmek Thorja vagy egy viking harcos jut az ember eszébe. Nem érzi magát elég izmosnak?
Talán, ha erősödnöm már nem is kell, de a focihoz elengedhetetlen speciális izomra szükségem van.
Heti hányszor és hova gyúr?
A meccsnapok, pihenőnapok kivételével minden áldott nap megszokottak a 20–30 perces plank-, hasizom- és egyéb, saját testsúlyos gyakorlatok. Ezek a legegyszerűbbek, de a legjobbak.
Ez a szemlélet, munkamorál, eredményesség mennyire repítheti messzire a kis kétezres falutól?
Onnan már most is elég messze jutottam. Az, hogy NB I-es játékos lettem, elég nagy dolog.
A többség erre mégis csak legyintene.
Hogyhogy?
Idézek egy közszájon forgó kritikát: „A magyar futball messze van a nemzetközi szinttől, ehhez képest sokan élnek túl jól belőle”. Ebből azt lehet leszűrni, hogy úgy általában nem túl pozitív a renoméjuk.
Na, ja. Én meg mindig azt szoktam mondani, hogy lehet utánam csinálni. Nem csak utánam, hanem az összes NB I-es, meg válogatott játékos után. Kevesen látják, tudják, mi mindennel jár a futball.
Mire gondol?
A sok lemondásra. Sorolhatnám, de nem hiszem, hogy kell.
Először ejtette ki a száján a válogatottat. Korábban szerepelt a korosztályos nemzeti csapatokban, ám a felnőttválogatott behívója eddig elkerülte. Marco Rossi szövetségi kapitány azt nyilatkozta, alighanem most esélye lehet rá. Meglepné?
Mit csodálkozzak? Nem csodálkozni jöttem. Ha jön, jön, ha nem jön, csinálom tovább a dolgomat. Nyilván, ha jön, az egy különleges érzés. Ez biztos. De nem fogok bánkódni, ha nem jön. A szövetségi kapitány akkor fog meghívni, ha úgy látja, tényleg megérdemlem. Csinálom a dolgomat. Aztán meglátjuk, hogy ez a teljesítmény, amit mostanság lerakok a pályára, elég lesz-e ahhoz, hogy meghívó jöjjön.
Dárdai Pál óta a sokadik kapitány erősíti meg, azért van szükség Szalai Ádámra, mert nincs Magyarországon hozzáfogható kvalitású, taktikai tudással felvértezett klasszikus center. És mivel a magyar válogatott alapvetően nem az ellenfél védekező harmadában tölti a 90 perc nagy részét, inkább a sajátján, és onnan próbál szervezett védekezésből a riválisra szabott taktikával célirányos, gyors ellentámadásokat vezetni, ehhez kell egy jó erőcsatár. Látja magát Szalai Ádám utódjaként?
Szalai Ádámnak nem véletlenül van ilyen karrierje. Igazi vezéregyéniség a magyar válogatottban. Az tökéletesen levehető, hogy amit mond a pályán, arra odafigyelnek. Hogy én leszek-e az utódja? Akár engem, akár mást, de a lehetséges utódot előbb ki kell próbálni. Mert, akit nem próbálnak ki, az biztos nem lesz az utódja. Aztán, ha egyszer kipróbálnak, majd elválik, hogy megállom-e a helyemet, és tényleg én lehetek-e az.
Az Újpest-Kisvárda kupameccsen összefutottam Török Józseffel, és szóba került a neve. A korábbi remek hátvéd úgy fogalmazott; „Ha két évvel ezelőtt azt mondja valaki, hogy Ádám Martin így játszik, hülyének néztem volna az embert. Egészen megdöbbentő fejlődésen ment keresztül.” Külön kiemelte, hogy „amiben a sok, 190 centi magas pali közül kitűnik, és esetleg nem csak Magyarországon, hanem külföldön is, az az, hogy nagyon-nagyon régen nem láttam olyan magyar centert, aki így tud beállni a védőnek, képes hatékonyan megküzdeni a labdáért, majd megtartani azt.”
Hát, ez is az erősségeim közé tartozik. Mondhatom, az évek alatt kifinomítottam, és itt, Bognár Gyuri játékában ez a tudás még jobban kidomborodik. Meccsek után mindig vissza szoktam nézni az InStat-indexet. Mennyi párharcom volt, mennyit nyerek meg belőle. Átlagban 55–60 százalékban hozom őket, miközben többnyire nem egy, hanem két védő lóg a nyakamon. Ez nem rossz adat tudva azt, ami minden futballstatisztikára igaz, látni is kell a meccset is, és tudni kell azt is, mi az edzői kérés, feladat.
Mi a titka?
Semmi. Kirakom a testem, a kezem, mindenemet, aztán fedezem a labdát. Nyilván ebben segít, hogy nagydarab vagyok. De Böde Dani centerként talán még jobban, rutinosabban csinálja mindezt.
Sok mindent ellesett tőle?
Persze.
Szokott tanácsot adni?
Mármint tanítani? Á, nem az a magyarázós típus. Inkább csinálja, aztán csináljuk utána. De sok mindent lehet tőle tanulni, vannak olyan dolgok, amiket már ellestem, úgyhogy örülök neki, hogy együtt játszunk.
Nem mintha a 27–28 éves magyar játékosokért kapkodnának a külhoni klubok, pláne nem nyugat-európaiak, mégis, a külföld szerepel az álmai közt?
Mindenképp jó lenne. Mikor, ha nem most? Meglátjuk, nyáron jön-e ajánlat és milyen kluboktól, hogy előrelépést jelentene, vagy sem.
Télen nem akadt érdeklődés?
Volt is, van is, lesz is. Aki csatár és ilyen statisztikát hoz, annak van.
Nyugatról vagy keletről érdeklődnek?
Hát, innen-onnan. Mindenhonnan. De tényleg. Nem kapkodok, nyáron meglátjuk.
Mi jelentene többet: pályára lépés az addigi két válogatott felkészülési meccs valamelyikén, vagy május 14., az utolsó forduló után egy jó külföldi szerződés?
A válogatott. Magyar vagyok, a magyar címeres mezt felhúzni egészen különleges dolog.
Ha ez teljesül, megtörténhetne, amire eddig még nem került sor?
Mire gondol?
Hogy még a szülőfalujába is meghívják egy élménybeszámolóra.
Na, az biztos.
