Magyar foci

Válogatott játékost hozhat haza a Fehérvár

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Az NB I-ben szereplő MOL Fehérvárnál folytathatja Bese Barnabás, számolt be róla a Nemzeti Sport. A lap úgy tudja, hogy a szabadon igazolható 27 éves játékos hétfőn orvosi vizsgálatokon vett részt részt Székesfehérváron, kedden jelenthetik be hivatalosan az érkezését.

Hétfőn egyébként a játékost képviselő CMG menedzseriroda a fehérvári stadionból jelentkezett be, „Fontos ügyben járunk újra itt!”, írták a bejegyzésükben.

Kapcsolódó
Nikolics Nemanja meg sem tudott szólalni a könnyeitől az újabb vereség után
Hiába kérdezgették, a Vidi játékosa nem tudott megszólalni.

A 23-szoros válogatott, a nemzeti csapatban a 2016-os Európa-bajnokságon is pályára lépő Bese 2016-ban igazolt el Magyarországról, az MTK után ugyanis a francia Le Havre-ban folytatta karrierjét. A francia klubnál 124 mérkőzése volt, majd 2020 nyarán a belga élvonalban szereplő Leuvenhez igazolt, ám ott csak 18 meccsen játszott.

A Vidi egyelőre a bajnokság negyedik helyén áll, de katasztrofálisan kezdte 2022-őt, az eddigi négy bajnokiján még képtelen volt pontot szerezni. Pedig már edzőt is váltott a klub, Szabics Imre helyét Michael Boris vette át. Pénteken Pakson játszik majd a Fehérvár.

Olvasói sztorik