Magyar foci

NB II-ből igazolt hátvédet a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződtette a másodosztályú Soroksár játékosát, Pászka Lórándot.

„Évek óta nagyon szoros az együttműködésünk a Soroksárral, az évek során sok fiatal játékosunk játszott náluk, minden mérkőzésüket megtekintjük. Lóri teljesítménye mindig feltűnt, az NB II mezőnyében nagyon meggyőzően teljesített szakmailag és emberileg egyaránt.

A keretünkben ezen a poszton szerettünk volna változtatni, bízom benne, hogy Lóri ezzel a lehetőséggel élni fog. A játékstílusát tekintve egy pörgős, intenzív dinamikus balhátvéd, aki bátran lép be a támadásokba. Mentális oldalról nézve pedig egy roppant motivált, igazi győztes típus játékos”

– mutatta be új játékosát a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás.

A 25 éves balhátvéd a székelyföldi Kézdivásárhelyen kezdett focizni, de 15 évesen a szegedi Grosics Akadémiára került, ahol végigjárta az utánpótlás-csapatokat. Már 17 évesen debütált az akkor NB III-ban szereplő felnőtt csapatban, majd 34 mérkőzést követően 2015-ben kölcsönben a Várfürdő-Gyulai Termál FC-hez kerü. Visszatérése után 2019-ig szerepelt a szegedieknél, ekkor azonban a Soroksárhoz igazolt, ahol az elmúlt két és fél év alatt 77 meccsen jutott szóhoz, idén 22 meccsen öt gólpasszt jegyzett.

Pászka feladata az elküldött Marijan Cabraja helyettesítése lehet majd, hiszen ugyanazon a poszton szerepelnek, de a magyar védő bizonyára Botka Endre és Eldar Civic mellett ritkábban jut majd szóhoz.