Magyar foci

Zúgott a „Szabics, takarodj!” – Kispesten is kikapott a Vidi

Koszticsák Szilárd/MTI
Koszticsák Szilárd/MTI

A Budapest Honvéd vasárnap 3-1-re legyőzte a MOL Fehérvár FC-t az NB I 20. fordulójában.

Góltalan első félidőt követően indult be igazán a meccs, a Vidi szerzett vezetést Peter Zulj találatával, de Nagy Dominik erre öt perc alatt válaszolt. Ezután is inkább a kispestiek kezdeményeztek, több helyzetet is kidolgozott a Honvéd, végül mégis csak a hajrában dőlt el a meccs, amikor Nagy Dominik szabadrúgását Oleksandr Petrusenko szerezte meg és lőtte a jobb fölső sarokba. A 91. percben aztán Nagy második gólját is meglőtte, miután a vendég védők egymásba lőtték a labdát és ziccerbe került.

Ezzel egyúttal Nebojsa Vignjevics megszerezte első győzelmét a Honvéd kispadján, sőt a kispestiek november óta először szereztek három pontot hazai pályán.

A második félidőben a vendégek újra és újra azt skandálták, hogy „Szabics, takarodj”, a feszültség pedig a játékosokon is érezhető volt, Marcel Heister egy azonnali piros lapot is begyűjtött a hosszabbításban. A MOL Fehérvár FC a tavaszi idényben kikapott a Puskás Akadémiától és a Debrecentől is, egyedül a Magyar Kupában tudott nyerni a Szeged ellen 3-0-ra.

Olvasói sztorik