Malton Dibra / MTI / EPA
Magyar foci sport

A magyar válogatott életét már megkeserítette a Honvéd új légiósa

Albán válogatott játékossal erősített a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, amely szerződtette Albi Dokát, a horvát HNK Gorica jobb oldali védőjét.

Kapcsolódó
Az NB I legdrágább játékosa lehet a Fradi új kiszemeltje
A brazil Marquinhost már az előző edző, Peter Stöger is szívesen látta volna.

A 24 éves játékos a KF Tiranával bajnok és kupagyőztes volt. 2020 nyarán szerződött Horvátországba, ahol 41 mérkőzésen szerepelt a Goricában, ahol egy gólt szerzett és két gólpasszt adott.

Az albán válogatottban 2020 novemberében, a Koszovó elleni győztes meccsen debütált.  Összesen hétszer szerepelt,

a Magyarországgal szemben 1-0-ra megnyert, tavaly szeptemberi vb-selejtezőn is kezdőként lépett pályára.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, a Honvéd egy nagy múltú, jelentős klub, egyértelműen előrelépést és remek fejlődési lehetőséget jelent számomra, hogy csatlakozhatok a csapathoz. Készen állok a kihívásra, jó formában érzem magam, alig várom, hogy edzésbe állhassak” – idézte a klub honlapja Dokát.

A Honvédnál ő a negyedik új játékos a téli átigazolási szezonban, korábban a szerb Marko Petkovic (Topolya) és Dejan Drazic (Slovan Bratislava), valamint az ukrán Olekszandr Petruszenko (FK Minaj) írt alá.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.