Magyar foci

A Honvéd edzője úgy látja, a focisták motiváltak, egyesek talán túlságosan is

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A szerdán kinevezett vezetőedző, Nebojsa Vignjevic szerint a Budapest Honvédnak szüksége van néhány új labdarúgóra.

Kapcsolódó
„Izgatott vagyok, úgy érzem magam, mint egy kisgyerek” – Vignjevic a Honvéd új vezetőedzője
2023 nyaráig szól az Újpesttel korábban két Magyar Kupát nyert szerb edző megbízatása.

„A klubvezetés a véleményemre vár, de ehhez szükségem lesz öt-hat napra” – mondta csütörtökön az MTI-nek a keret megerősítéséről a szerb edző, aki szerint – néhány mérkőzés megtekintése után – új együttesének mind támadásban, mind védekezésben szervezettebbnek kell lennie és nagyobb koncentrációra lesz szüksége, hogy jobb eredményeket érjen el.

Az 53 éves szakember elárulta, hogy a klubvezetés nem fogalmazott meg helyezésre vonatkozó konkrét célt. Szerinte lépésről lépésre kell haladni, elsőként jobban kell futballozni, mert akkor majd az eredmények is jönnek, s utána lehet elvárásokat megfogalmazni, hogy meddig juthat a gárda.

A játékosok motiváltak, egyesek talán túlságosan is. Sok összetevős, hogy a csapat miért kapott ki többször is az utolsó percekben. De a szervezettség sokat segít abban, hogy a meccsek végén jó döntést hozzanak a futballisták még akkor is, ha már fáradtak

– mondta a korábban Újpesten dolgozó Vignjevic, aki szerint ha jönnek az eredmények, akkor a szurkolók annak ellenére elfogadják majd, hogy a nagy riválist irányította hosszú éveken át.

Vignjevic szombaton a harmadik helyen álló Kisvárda vendégeként mutatkozik be a kispestiek kispadján, szerinte az első meccse ennek megfelelően nehéz lesz, egyúttal egy jó teszt is, hogy játékosai közül ki tudja kezelni a rá nehezedő nyomást. Úgy vélte, csakis jó játékkal okozhatnak meglepetést a „jó karakterekből álló és fizikálisan erős” riválissal szemben.

Hozzátette a jövő heti Magyar Kupa-nyolcaddöntő is fontos lesz a másodosztályú Kecskemét otthonában, mert reálisan ebben az idényben ebből a sorozatból juthat ki a Honvéd a nemzetközi porondra, ugyanakkor legfontosabb feladatának elsőként azt tartja, hogy stabilizálja a csapat játékát.

A kispestiek már ősszel is csalódást keltően szerepeltek, a tavaszi idényt pedig múlt hétvégén az akkor még sereghajtó Gyirmóttól elszenvedett vereséggel kezdték, így a klub vezetősége menesztette Horváth Ferencet. A Honvéd 18 forduló után 20 ponttal a nyolcadik helyen áll az OTP Bank Ligában, de mindössze három pontra van a kieső zónától.

Olvasói sztorik