Magyar foci

VAR által megítélt büntetővel verte a sereghajtó Gyirmót a Honvédot

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A Gyirmót 1-0-ra győzött a Honvéd otthonában az NB I 18. fordulójában.

Az első félidő nagyon gyenge volt, a Honvéd próbálkozott, de semmi kreativitás nem volt a játékában, a Gyirmót pedig masszívan védekezett, és csak a kontrákra apellált. Egyetlen helyzetett lehetett feljegyezni az első felvonásban, a kispestiek új igazolása, az ukrán Petrusenko fejesét Rusák bravúrral tolta ki a bal felső elől.

A második félidőre felbátorodott a Gyirmót, Hasani megpattanó lövése kevéssel kerülte el a kaput, majd a vendégek koszovói légiósa a következő próbálkozásánál már munkát adott Szappanos kapusnak.

A második játékrész közepén a VAR segítségével büntetőt kapott a Gyirmót, Bardea találta el könyökkel felugrás közben az egyik gyirmótit, és Farkas Ádám a felvételek megtekintése tizenegyest ítélt, majd második sárgával kiállította a kispesti védőt. A büntetőből Varga Barnabás a kapu közepébe emelte a labdát, így a Honvéd egyszerre került gól- és emberhátrányba.

A hazaiak mentek ugyan előre, de ötlet továbbra sem volt a támadásokban, a Gyirmót pedig többször is eldönthette volna a meccset, de Szappanos nagyokat védett.

A pontszerzéshez ez is kevés volt a Honvédnak, amely először kapott ki otthon a Gyirmóttól. 

A kispestiek egyébként is rossz hazai mérlege ezzel a vereséggel tovább romlott: három győzelem és egy döntetlen mellett ötödször maradtak alul saját pályájukon. A Gyirmót viszont ezzel a győzelemmel megszakította öt forduló óta tartó nyeretlenségi sorozatát.

NB I, 18. forduló:

Budapest Honvéd FC – Gyirmót FC Győr 0-1 (0-0)
Bozsik Aréna, 1880 néző
v.: Farkas Á.
Honvéd: Szappanos – Kovács N., Bardea, Baráth, Tamás K. – Pantelic (Májer, 76.), Petrusenko (Nagy G., 76.), Machach (Hidi, 57.), Zsótér – Nagy D. (Kerezsi, 66.), Lukic.
Gyirmót: Rusák – Major, Csörgő (Ene, 82.), Hajdú, Zeke – Hasani, Klimovic, Vass Á., Nagy P. (Kovács D., 83.), Cvetanoski (Herjeczki, 79.) – Mayer (Varga B., 55.).
gól: Varga B. (69. – 11-esből)
sárga lap: Nagy D. (12.), Bardea (39., 69.), Zsótér (77.), Lukic (80.), illetve Mayer (19.), Hajdú (37.), Major (55.), Csörgő (80.), Rusák (93.)
piros lap: Bardea (69.)

 

vasárnap játsszák:
Puskás Akadémia FC – MOL Fehérvár FC 13.00
Mezőkövesd Zsóry FC – MTK Budapest 15.15
Újpest FC – Ferencváros 20.00

 

A tabella:
1. Ferencváros 17 11 2 4 32-13 35 pont
2. Kisvárda Master Good 18 10 5 3 31-17 35
3. Puskás Akadémia FC 17 10 4 3 26-18 34
4. MOL Fehérvár FC 17 8 5 4 23-18 29
5. Paksi FC 18 7 3 8 45-38 24
6. ZTE FC 18 6 5 7 27-36 23
7. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 4 7 19-27 22
8. Budapest Honvéd 18 6 2 10 30-33 20
9. Debreceni VSC 18 4 7 7 30-29 19
10. Újpest FC 17 4 5 8 24-30 17
11. Gyirmót FC Győr 18 4 5 9 18-28 17
12. MTK Budapest 17 4 3 10 13-31 15

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik