Magyar foci

Csányi Sándor cáfolja, hogy az MLSZ-nél befolyásos szülőkkel kell egyezkedni

Kovács Tamás/MTI
Kovács Tamás/MTI

Fehér Csaba távozott a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlás-válogatottakért felelős szakmai igazgatói posztjáról, miután megromlott a viszonya Barczi Róbert sportigazgatóval.

Kapcsolódó
„Ha ezt valaki előre mondja, be sem teszem a lábam a szövetségbe” – már nem Fehér Csaba az MLSZ szakmai igazgatója
Nézeteltérés a szövetségen belül, több dologban sem értett egyet a sportigazgató és a szakmai igazgató.

A 41-szeres válogatott Fehér többek között azt nehezményezte, hogy azt várták el tőle, hogy befolyásos szülőkkel egyeztessen. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az M4 Sportnak adott interjúban reagált az eseményekre és határozottan cáfolja, hogy ez egy bevett gyakorlat lenne.

„Ilyenről nincs szó. Egyetlen esetben történt, hogy egy, egyébként a magyar labdarúgásban évtizedek óta vezetőként dolgozó szülő egy adott korosztályba nem engedte el a gyerekét a válogatottba, mert úgy ítélte meg, hogy a gyerek már előbbre tart és eggyel föntebbi korosztályban kellene játszania. Sajnos ez a szülő nem ápolt túl barátságos viszonyt Fehér Csabával, az MLSZ vezetése pedig a konfliktus után fél évvel szerzett erről tudomást.

Egy nagyon tehetséges gyerekről van szó, akivel kapcsolatban remélhetőleg néhány napon belül bejelentik, hogy egy nagy európai klub leigazolja. Barczi Róbert leült a szülővel és tisztázták a félreértést, azt gondolom, hogy ez volt a helyes út, nem pedig üzengetni egymásnak fél éven keresztül, hiszen egy tehetséges gyerekről van szó. Ez az egy eset kivétel volt, de itt is egy szakember szülővel ültünk le”

– mondta Csányi Sándor.

Az M4 Sport szerint egészen pontosan Vancsa Zalánról van szó, akit a szerdai hírek szerint napokon belül várnak a Manchester Citynél orvosi vizsgálatra. Az MLSZ elnökével készített interjú csütörtökön lesz látható teljes egészében a Puskás Akadémia–Ferencváros találkozó felvezetéseként.

Olvasói sztorik