Magyar foci

Szerb edző került az Újpest futballcsapata élére

Szerb edzővel folytatja tavasszal az Újpest FC labdarúgócsapata, amely a távozó Michael Oenning helyére Milos Kruscicot nevezte ki.

Kapcsolódó
„Mindig egy leszek közületek" – távozott az Újpest csatára
A csapattársainak sok sikert kívánt tavaszra.

A 45 éves szakember játékos pályafutása során a szerb Radnicki, a Spartak Subotica és a Zemun után 2001-ben az orosz Rosztovhoz szerződött, onnan vonult vissza 2007-ben.

Edzői karrierje elején a kazah Taraz, majd a bolgár Litex Lovech csapatánál volt asszisztens, vezetőedzőként később a szerb FK Metalac Gornji Milanovac, majd a Zemun együtteseinél dolgozott, legutóbbi klubja a bolgár CSZKA Szófia volt.

Megtiszteltetés, hogy egy ilyen gazdag múltú klubnál lehetőséget adtak számomra.

Az a célom, és minden bizonnyal ez a szurkolók vágya is, hogy támadó- és látványos futballt lássanak a pályán, de emellett ügyelnem kell arra, hogy egységes és szervezett játékot mutassunk. A keretben egyaránt szerepelnek fiatal és rutinos futballisták, ami kiváló ahhoz, hogy megfelelően tudjam összeállítani a csapatot” – idézte a szakembert a lila-fehérek hivatalos honlapja.

Kruscic munkáját a bosnyák Bojan Trkulja segíti majd, akinek nem lesz idegen a magyar bajnokság, játékosként Sopronban szerepelt a 2006-07-es szezonban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik