Magyar foci

„Majd úgy megy haza Romániába, hogy megtanulja, Magyarországon nem az van, amit a játékosok akarnak” – bekeményített a Kisvárda sportigazgatója

Digisport.hu
Digisport.hu

Kapzsi menedzserről és az NB III-ba száműzött játékosról beszélt a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója.

Vannak játékosok, akik szeretnének távozni. Elsősorban Bumba, akit a kapzsi menedzsere az utolsó pillanatokban arra próbált rávenni, hogy távozzon a Videotonba magasabb bérért. Mi is egyeztettünk a Videotonnal, de nagyon távol állnak egymástól az elképzelések, még úgy is, hogy a nyári időszakban a játékos szerződése lejár

– nyilatkozta Révész.

Hozzátette, megszakították a menedzserrel a kapcsolatot, miután nem sikerült megállapodni Bumbával arról, hogy meghosszabbítja a szerződését. A játékos pedig arra készülhet, hogy ezentúl csak a harmadosztályban szereplő második csapatban juthat szóhoz.

”Meg fogja tanulni, hogy az NB III-ban is lehet keményen dolgozni, természetesen nem fogunk engedni a zsarolásának. Majd úgy megy haza Romániába, hogy megtanulja, Magyarországon nem az van, amit a játékosok akarnak”.

A háromszoros románn válogatott Bumba az ősszel 5 góllal és 4 gólpasszal jelentkezett a tabella második helyén álló Kisvárdában.

Bumba mellett a szerb középpályás, Slobodan Simovic pótlását is meg kell oldania a Kisvárdának,

mivel a légiós a koronavírus szövődményeként szívizomgyulladással került kórházba, amelyet két hét után a napokban hagyott el.

Révész elmondta, hogy a célkitűzés az, hogy az első négyben végezzen a Várda, a következő idényben pedig szeretné, ha több magyar játékos szerepelne a csapatban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik