Koszticsák Szilárd/MTI
Magyar foci sport

Marco Rossi: A mai napig feldühít az Albánia elleni két vereség

Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát még mindig zavarja, hogy csapata kétszer is kikapott Albána elleni világbajnoki selejtezőkön.

Kapcsolódó
Marco Rossi: Ha nincs a magyar lehetőség, lehet, most egy híd alatt lennék Olaszországban
Nagyon fáj neki, hogy anyagi oldalról támadták, miközben szövetségi kapitánynak lenni nem pénzkérdés számára.

Az olasz edző az m4sport.hu-nak adott nyilatkozatában mondta el, hogy ha csak az egyik meccset megnyerte volna az együttese, legalább versenyben lehetett volna Lengyelországgal a pótselejtezős második helyért.

A mai napig feldühít ez a két vereség, mert meggyőződésem, hogy nem a megfelelő állapotban futottunk ki a pályára. Mint szövetségi kapitány, elsősorban az én felelősségem, ha a válogatott vesztesen jön le a pályáról, és ezt minden esetben vállalom is. De azt mondhatom, hogy tavaly szeptembertől most novemberig lejátszott mérkőzéseken mindent egybevetve jó munkát végeztünk

– közölte a szövetségi kapitány.

A magyar válogatottra jövőre kemény sorozat vár, a Nemzetek Ligájában az Európa-bajnok Olaszországgal, valamint Németországgal és Angliával került egy csoportba. Rossi szerint a világ legerősebb válogatottjaival csak abban az esetben vehetik fel a küzdelmet, ha minden tekintetben tökéletes állapotban futnak ki a pályára, úgy fizikailag, mint mentálisan, technikailag és taktikailag.

„Mindenekelőtt pedig csak akkor, ha a csapat az első perctől az utolsóig maximálisan betartja a taktikai utasításokat. A stratégiánk csak akkor működhet, ha minden játékosom fegyelmezetten követi azt.

A futball alapvetően csapatjáték, és ha mindenki egy irányba halad, még ha az nem is a legjobb, problémákat tudunk okozni az ellenfeleknek. Jövőre ezt kell megtennünk a Nemzetek Ligájában. Az álmokra szükségünk van, aztán szembe kell néznünk a valósággal is. Tudjuk, hogy az ellenfeleink és köztünk van különbség, úgy értem képességekben és piaci értékben, akkor ezzel bizony foglalkozunk kell. Óvatosnak kell lennünk, de nem szabad félnünk. A labdarúgásban a legszörnyűbb ellenfél a félelem. Tisztelned kell az ellenfeled, de sosem szabad félned tőle”

Rossi azt is elmondta, amikor elfoglalta a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját, az is a céljai között szerepelt, hogy nyomot hagyjon a nemzeti együttes történelmében.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.