Magyar foci

Kidobott pénznek látja az elmúlt tíz év akadémiai képzését a Kisvárda sportigazgatója

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
Hosszú interjút adott a Büntető.com oldalnak Révész Attila, a labdarúgó NB I első helyén álló Kisvárda sport- és akadémiai igazgatója, akit egyelőre nem foglalkoztat a bajnoki cím gondolata.

„Ezzel együtt az eredményeink szerintem elismerésre méltóak. Tisztában vagyok ugyanakkor a helyzetünkkel, a klub paramétereivel, ennek tükrében mondhatom, a honi erőviszonyok közepette valamelyest túlzó a helyezésünk, ettől még feltétlenül jó érzéssel tölt el, hogy így teljesítünk” – nyilatkozta.

Kapcsolódó
Joao Janeiro: A Kisvárdából 4-5 játékos is beférne a Fradiba, Révész az első négybe várja a csapatot
A Kisvárdától távozó edző beszélt a magyarországi állapotokról és a klubváltás okairól is.

A játékfilozófiájuk alapja, hogy senkitől sem félnek, mindig hatalmas önbizalommal lépnek pályára.

Muszáj, hogy leríjon rólunk a harcosság, a küzdőszellem

– mondta.

A keret kialakításába nem engedi az edző beleszólását, mert ha folyamatosan cserélődik a szakvezető, akkor a keretet is állandóan át kellene alakítani.

„Azt elmondhatja a vezetőedző, melyek azok a posztok, amelyekre ráfér az erősítés, de a klub feladata a kiválasztás.”

A csapat a szezont a portugál Joao Janeiróval kezdte meg, de Révész elmondása szerint az első három hét után meg akarta köszönni a munkáját, azonban három-négy közös foglalkozás után jó irányt vett az együttműködés.

Azt viszont nagyon a szívére vette, hogy a tréner november elején távozott és a DAC irányítását vette át.

Én találtam rá, de ő magasabb bérért vagy a családja érdekében cserbenhagyott.

Utóbbi azért furcsa indok, mert a családi helyzetével akkor is tisztában volt, amikor aláírt hozzánk, szóval nem hiszem, hogy ez döntött volna. Pedig nagy lehetőség volt neki a Kisvárda.”

A magyar utánpótlásról sommás a véleménye, de látja a szép jövőt.

„Az elmúlt tíz év akadémiai képzése kidobott pénz volt. Mert nem volt meg a megfelelő rendszer, így elmaradt a modern képzés. Az lett volna a csoda, ha ebből ennél is több jó futballista kerül ki. Mintegy két és fél éve változott azonban a koncepció, immár felfedezhető a tudatosság, létezik egy szisztéma, van kontroll, megfogalmazták a célokat, a szabályokat, a szövetség szakmai tervet készített…

Öt-hat éven belül jól érzékelhető lesz a változás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik