Magyar foci

Őrült hajrában fordított, február óta először nyert idegenben az Újpest

Elképesztő mérkőzésen nyert városi derbit az Újpest labdarúgócsapata, amely kihasználva az egy félidőnyi emberelőnyt végül a hajrában fordított a Honvéd ellen az NB I 14. fordulójában.

Kapcsolódó
KO-vereséggel száguld a kiesés felé az MTK
Nagy verést kapott a fővárosi csapat, amely így maradt az utolsó előtti helyen.

Pedig a kispestiek kezdtek jobban, egy lesgólt követően a 31. percben a születésnapos Hidi Patrik révén sikerült megszerezni a vezetést (1-0).

Szünet után azonnal megváltozott a helyzet, a 49. percben ugyanis Batik Bence szándékos ütését piros lapot kapott. Az emberhátrány ellenére a Honvéd szervezetten futballozott, és ki tudja, mi lett volna a vége, ha a 80. percben Miroslav Bjelos lövését Baráth Botond nem a saját kapujába lövi (1-1).

Kapcsolódó
Emberhátrányban is simán nyert a Fehérvár
Kodrónak nem okozott gondot, hogy a Gyirmót teljes létszámban futballozott.

Az utolsó percekben nagyon érett a Honvéd-gól: Kerezsi Zalán lövését a kapus védte, Baráth fejesét a gólvonalról kellett menteni, majd Nono szöglete csattant a lécen.

És milyen a sors: egy újpesti ellentámadás végén Fernando Viana megszerezte első újpesti gólját, ami három pontot ért csapatának (1-2).

Az Újpest február 28-a óta nem nyert idegenbeli bajnokit, akkor Pakson győzött 3-1-re. Azóta vendégként öt döntetlen és hat vereség volt a mérlege.

NB I, 14. forduló

Budapest Honvéd – Újpest FC 1-2 (1-0)
Bozsik Aréna, 4000 néző
v.: Vad II.
Honvéd: Szappanos – Lovric, Baráth, Batik, Tamás – Pantelic, Nono, Hidi (Klemenz, 53.), Zsótér (Nagy G., 62.) – Nagy D. (Balogh N., 85.), Lukic (Kerezsi, 85.)
Újpest: Banai – Kastrati (Pauljevic, 88.), Koutroumpis, Diaby – Csongvai (Viana, 75.), Mack (Bjelos, 65.), Mitrovic, Katona (Simon K., 75.), Antonov – Beridze, Kone (Croizet, 65.)
gól: Hidi (34.), illetve Baráth (80., öngól), Viana (90+1.)
piros lap: Batik (49., Honvéd
sárga lap: Lovric (13.), illetve Simon K. (88.)

Olvasói sztorik