Magyar foci

Huszti Szabolcs és Adrian Mutu is képben van Kisvárdán

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A szezon egyik legmeglepőbb váltása volt, hogy a bajnokság első felében várakozáson felül teljesítő Kisvárda portugál vezetőedzője, Joao Janeiro elhagyta a csapatot és a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely irányítását vette át. Az őszi szezon végéig Erős Gábor készíti fel Kisvárdát a mérkőzésekre, ám a sportigazgató, Révész Attila közben több jelöltet is figyel, volt, akivel már tárgyalt is.

Kapcsolódó
Vita az NB I-ben: „Továbbra sem tudjuk értelmezni, mi alapján hozzák meg a VAR döntéseit”
Kisvárdán úgy érzik, hogy következetlenül működik a videobírós rendszer.

A Digi Sport Reggeli start c. műsorában elárulta, fiatal magyar edzőkben is gondolkodnak, mint például a Debrecenben nemrég felmondott Huszti Szabolcs.

Beszéltem Huszti Szabival. Látok benne tehetséget, de nincs még minden rendben nála, nincs pro licence, és ez egy picit faramuci helyzet,  de ezt is meg lehet oldani. Az ő szenvedélyessége és külföldi tapasztalata, illetve a jövőbe vetett lehetőség, hogy belőle is jó edző legyen – elképzelhető, hogy meg tudná oldani

– mondta Révész, aki szerint ugyan Husztinak nincs még kellő tapasztalata, de Kisvárda ilyen szempontból pont jó hely lenne, tudnák egymást segíteni. Aztán a többi jelöltről is szót ejtett:

„Tímár Krisztiánt élesen figyeljük, az összes U19-es válogatott meccset néztük, elemeztük. De vannak külföldi jelöltek is: Michael Borisszal többször beszéltem, a héten valószínűleg személyes egyeztetésre is sor kerül vele, ugyanakkor a hétvégén valószínűleg Adrian Mutuval is találkozni fogok” – mondta a jelenleg az NB I harmadik helyén álló Kisvárda sportigazgatója.

Kapcsolódó
Máris elhappolták az NB I meglepetéscsapatának edzőjét
Családi okok miatt kérte a vezetőedző, hogy engedjék el.

Janeiro távozása kapcsán megjegyezte, hogy úgy érzi, mintha elárulták volna, nehéz erről beszélnie, de nem engedheti meg magának, hogy úrrá legyenek rajta az érzelmek, üzleti szemmel nézve pedig jól járt a klub. „A későbbi tevékenysége már nem hozott volna ekkora hasznot” – így Révész.

Olvasói sztorik