Magyar foci

Az edzőváltás után, Dzsudzsák nélkül egy döntetlenre futotta a Lokitól

Nagyot nem lépett előre a Debrecen labdarúgócsapata azt követően, hogy a héten lecserélte a klub a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpárost. A Loki az MTK otthonában lépett pályára az NB I 11. fordulójában és 1-1-es döntetlent játszott úgy, hogy

fel kellett javulnia a második félidőre, Ferenczi János révén mentett pontot a 65. percben.

Kapcsolódó
Huszti domináns futballt akart a Debrecentől, de már tudjuk, hogy ez túl bátor vállalás volt
A vezetőség azt szerette volna, ha a csapat ismét jól beazonosítható identitással rendelkezik, de egyelőre megfeneklett a projekt.

Dzsudzsák Balázs ezúttal padozott végig, vádlisérülése miatt nem lépett pályára.

A döntetlen azt jelenti, hogy már öt forduló óta nyeretlen a DVSC a bajnokságban és továbbra is csak a tizedik. A közelmúltban szintén edzőt váltó MTK sincs sokkal jobb helyzetben, a kilencedik helyeh áll a bajnokságban.

Mindkét csapat kiesett a hét közben a Magyar Kupából.

NB I, 11. forduló

MTK Budapest-Debreceni VSC 1-1 (1-0)

 

MTK: Mijatovic – Balázs B., Varju, Ferreira, Herrera – Ramadani, Weir – Kovácsréti (Vancsa, 67.), Dimitrov (Mezei Sz., 63.), Grozav – Miovski

Debrecen: Gróf – M. Nikolic, Deslandes, Korhut (Szujó, 87.) – Bévárdi, Baráth, Varga J. (Gyönyörű, 87.), Ferenczi – Ugrai (Tischler, 60.) – Pintér (Soltész, 72.), Sós (Babunski, 87.)

 

gólszerzők: Miovski (12.), illetve Ferenczi (65.)

sárga lap: Herrera (50.), Balázs B. (58.), Weir (69.), illetve Bévárdi (57.)

Olvasói sztorik