Youtube
Magyar foci sport

Jó kis kupameccset emlegetett a Diósgyőr edzője a kiesés után

Kiesett a Magyar Kupából a Diósgyőr, amelyet a tavaly még másodosztályú, idén viszont már az NB III-ban szereplő Kazincbarcika győzött le 3-2-re.

Kapcsolódó
NB III-as csapat ellen esett ki a Diósgyőr a kupából
A mindent eldöntő gólt egy cserejátékos szerezte az első labdaérintéséből.

A meccs után Kondás Elemér, a Diósgyőr edzője a kiesés ellenére azzal kezdte az értékelését: „Jó kis kupameccset játszottunk”.

„A második félidőben megvoltunk, csak megint ajándékoztunk az ellenfélnek egy gólt, és 3-1-től nehéz volt a dolgunk. Bár visszajöttünk 3-2-re, de egyenlíteni már nem sikerült. Kicsit többet kellett volna hozzátenni a továbbjutáshoz. Nem panaszként mondom, de tény, hogy többen hiányzottak, néhányan pedig még nem erejük teljében játszottak. Ugyanakkor örömteli, hogy a DVTK tartalékból érkező Ivánka Patrik és Csatári Gergő jó teljesítményt nyújtottak. Egyetlen pozitívum, hogy jelen állás szerint nincs újabb sérültünk, nem szaporodtak a gondjaink” – nyilatkozta Kondás.

A Diósgyőr a kiesés után koncentrálhat az NB II-re, ahol 13 forduló után, tehát a bajnokság nagyjából harmadánál a 4. helyen áll, hátránya négy pont a feljutóhelyen álló Vasas mögött.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.