Magyar foci

NB III-as csapat ellen esett ki a Diósgyőr a kupából

A másodosztályú DVTK labdarúgócsapata számára is véget ért a Magyar Kupa erre a szezonra, miután 3-2-re kikapott az NB III-as Kazincbarcika vendégeként csütörtökön. A Diósgyőrből többen is hiányoztak sérülés vagy koronavírusos megbetegedés miatt.

Kapcsolódó
„Nem akartunk pánikot kelteni” – lecsapott a DVTK-ra a koronavírus negyedik hulláma
A tesztek eredménye és a játékosok állapotától függ majd, hogyan tud kiállni a csapat.

Kondás Elemér csapata már a 19. percben hátrányba került, Laczkó önzetlensége után Székely talált be. A semmiből egyenlített ki a Diósgyőr, Horváth Zoltán ugrott fel jó ütemben egy ebívelésnél és fejelt közelről a kapuba, de még a szünet előtt visszavette a vezetést a Kazincbarcika, Nagy János szabadrúgásból, egy lépés után lőtte ki a felső sarkot.

Kondás a félidőben három helyen változtatott, volt is némi mezőnyfölénye a Diósgyőrnek, de eléggé ötlettelen volt a játék, a kósza kontrákban pedig benne volt, hogy a hazaiak még inkább meglépnek. Érdekes módon egy saját térfélről elvégzett szabadrúgás döntött: cseréltek a hazaiak, ez kissé elhúzódott, ebbe mintha belealudtak volna a diósgyőriek, az előre vágott labda utáni lecsorgót pedig a frissen beállt Vladul lőtt a kapuba – ez volt az első labdaérintése. Erre még volt egy gyors válasza a DVTK-nak, de így is vereség és kiesés lett a mérkőzés vége.

Kapcsolódó
Eldőlt: Huszti távozik a Debrecen kispadjáról
A Jeremiás, Dombi páros készíti fel a Lokit a hétvégi bajnokira.

Korábban olyan klubok estek ki, mint a Mezőkövesd, az MTK, a Puskás Akadémia vagy épp a Debrecen, a Lokinál pedig már meg is voltak a következmények: lemondott a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros, amit a vezetőség el is fogadott.

Megvolt a következő kör sorsolása

Bár két mérkőzést majd a jövő héten játszanak le, a Kazincbarcika-DVTK meccs után elvégezték a nyolcaddöntő sorsolását. A címvédő Újpest FC az OTP Bank Ligában éllovas Kisvárda Master Good csapatát fogadja majd. A csütörtök esti sorsolás alapján ez lesz az egyetlen élvonalbeli párharc a legjobb 16 között, ahol viszont a három harmadosztályú együttes közül kettő, a Kolorcity Kazincbarcika és a Ceglédi VSE egymással találkozik, azaz

a negyeddöntőben mindenképpen lesz NB III-as csapat.

A párharcok egy mérkőzésen dőlnek áll, a kijelölt játéknap február 9-e.

  • Kecskeméti TE Hufbau (II. osztályú)-Budapest Honvéd
  • Vasas FC (II.)-Ferencvárosi TC
  • BVSC-Zugló (III.)/MOL Fehérvár FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (II.)
  • III. Kerületi TVE (II.)/Paksi FC – Aqvital FC Csákvár (II.)
  • Ceglédi VSE (III.)-Kolorcity Kazincbarcika (III.)
  • Békéscsaba 1912 Előre (II.)-Gyirmót FC Győr
  • Újpest FC-Kisvárda Master Good
  • FC Nagykanizsa (III.)-WKW ETO FC Győr (II.)

MOL Magyar Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért)

Kolorcity Kazincbarcika (III.)-Diósgyőri VTK (II.) 3-2 (2-1)

Olvasói sztorik