Magyar foci

A Debrecen hosszabbítás után, a Mezőkövesd büntetőkkel esett ki NB II-es csapatok ellen

Czeglédi Zsolt/MTI
Czeglédi Zsolt/MTI

Délután a Győr meglepetésre kiejtette a Puskás Akadémiát és az este folyamán több másik NB II-es klub is megkínozta az élvonalbeli csapatokat.

Kapcsolódó

A másodosztályban harmadik helyén álló Kecskemét a háborgó szurkolóival küzdő Debrecen ellen aratott győzelmet. A hajrában Szalai József a 93. percben egyenlített, majd a hosszabbításban Tóth Dániel lőtt győztes gólt a 114. percben. Szintén NB II-es csapat ejtette ki a Mezőkövesdet, méghozzá tizenegyesekkel, miután a Szeged ellen 120 percnyi játékot követően 1-1 maradt az állás.

Közel járt a bravúrhoz a Haladás is, amely tizenegyesekkel maradt alul a Gyirmót ellen és a Budafok is, de a 88. percben Giorgi Beridze továbblőtte az Újpestet. A ZTE és a Honvéd viszont hosszabbításig húzta a csatáját, amit végül Nono döntött el.

Eredmények – Magyar Kupa, 4. forduló

Budafoki MTE (II.)-Újpest FC 1-2 (0-0)
Aqvital FC Csákvár (II.)-Pécsi MFC (II.) 2-0 (2-0)
Szombathelyi Haladás (II.)-Gyirmót FC Győr 0-0 – 11-esekkel: 2-3
Kecskeméti TE Hufbau (II.)-Debreceni VSC 2-1 (0-0, 1-1, 1-1) – hosszabbítás után
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (II.) – Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 3-1
VSK Tököl (megyei I.)-Ferencvárosi TC 0-7 (0-6)
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 4-1 (3-0)
WKW ETO FC Győr (II.)-Puskás Akadémia FC 1-0 (0-0)
FC Nagykanizsa (III.)-Tatabánya SC (III.) 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)- hosszabbítás után
Jászberényi FC (III.)-Vasas FC (II.) 0-1 (0-1)
ESMTK (III.)-Békéscsaba 1912 Előre (II.) 2-4 (0-3)
Szegedi VSE (megyei I.)-Ceglédi VSE (III.) 0-2 (0-0)
Zalaegerszeg-Honvéd 0-1 (0-0) – hosszabbítás után

Kiemelt képen Huszti Szabolcs, a Debrecen vezetőedzője.

Olvasói sztorik