Magyar foci

Dzsudzsák: Vállalom azt, hogy igenis szeretném, hogy legyen kérőm külföldről

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Rendkívül büszke vagyok rá, hogy a Hajós Alfréd-díjasok díszes társaságába kerültem, és ezáltal részese lehetek a debreceni sportéletnek és sporttörténelemnek. Minden erőmmel azon leszek, hogy úgy végezzem a feladatom, hogy a továbbiakban is rászolgáljak erre az elismerésre

– nyilatkozta a Haon.hu-nak Dzsudzsák Balázs, aki a hétvégén kapta meg Debrecen városától a Hajós Alfréd-díjat.

Kapcsolódó
Dzsudzsák Hajós Alfréd-díjas lett
Rangos elismerésben részesült a Loki csapatkapitánya.

Az interjúban Dzsudzsák elmondta, Huszti Szabolccsal közösen döntöttek arról, hogy nem a szélen, hanem belső középpályásként játszik.

„Vannak még hiányosságaim ezen a poszton, de egyre inkább beleszokok, illetve folyamatosan figyelem azoknak a futballistáknak a játékát, akik ezt a szerepkört magas szinten űzik. Jól érzem magam ebben a pozícióban, szinte minden támadás rajtam megy keresztül, imádom, ha nálam a labda, most ebben nincs hiány” – mondta Dzsudzsák a mostani posztjáról.

A 108-szoros válogatott elárulta, a korábbi Loki-legendák, Sándor Tamás és Dombi Tibor mellett azt a mentalitást tanulta meg, hogy muszáj maximalistának lenni, épp ezért minden vereség után azt érzi, hogy belehal.

Szóba került a külföldi lehetőség, ezzel kapcsolatban Dzsudzsák azt mondta, a többieket bátorítani szokta, hogy ha bárkit hívnak, akkor menni kell.

„Nem azért, mert itthon nem jó, de teljesen más egy olyan közeg, nagyon sokat lehet tanulni. Én vállalom azt, hogy igenis szeretném, hogy legyen kérőm külföldről, persze ha nem lesz, azt sem fogom csalódásként megélni.

Azt hiszem, már mindenhol voltam, ahol szerettem volna lenni, de bármikor beleállnék egy újabb kalandba

– tette hozzá a korábban Hollandiában, Oroszországban, Törökországban és az Egyesült Arab Emírségekben légióskodó focista.

Itthon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter személyében prominens pártfogója van Dzsudzsáknak, Szijjártó több bejegyzésben is kampányolt már Dzsudzsák mellett, aki 108 válogatottságával egyelőre Király Gáborral holtversenyben számít a válogatott rekorderének.

„Már mondtam korábban is, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy lemondjam a válogatottságot, de a kapitány dönti el, hogy szerinte tudok-e segíteni a csapatnak, vagy sem, ez az ő szíve joga. Örömmámorban, sikerekben, illetve kudarcban és sírásban is volt részem a nemzeti csapattal, ahol 108-szor játszhattam eddig, ezt rajtam kívül csak egy játékos mondhatja még el magáról, Király Gábor.

Rúgtam gólt Eb-n csapatkapitányként, játszhattam a Puskás Arénában, a Wembley-ben, úgyhogy nincs hiányérzetem

– számolt be a válogatottal kapcsolatos érzéseiről Dzsudzsák.

A Debrecen 10 forduló után csak a 10. az NB I-ben, a vezetőség be is hívatta a sportigazgatót, valamint a szakmai stábot. A Loki a hétvégén az MTK ellen javíthat, de előtte még az NB II harmadik helyén álló Kecskeméttel találkozik a Magyar Kupában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik