mtkbudapest.hu
Magyar foci sport

Nem jött be az edzőváltás, kikapott az MTK

A Puskás Akadémia 1-0-ra nyerni tudott az MTK vendégeként az NB I 9. fordulójának nyitómeccsén.

A mérkőzés elég kiegyensúlyozott volt, de a vendégek jártak közelebb a gólszerzéshez. Ez végül a 70. percben jött össze, amikor Szolnoki Roland elegáns lövvöléssel hozta helyzetbe Komáromi Györgyöt, aki a földre pattintotta a labdát, amely így a jobb alsó sarokban kötött ki. Felcsillant a remény az egyenlítésre a 89. percben, de les miatt érvénytelenítette a találatot Karakó Ferenc játékvezető.

Ezzel az MTK-nál ideiglenesen kinevezett Teodoru Vaszilisz vereséggel kezdte meg a munkát, miután október 4-én menesztették Giovanni Costantinót.

Végeredmény – NB I, 9. forduló

MTK-Puskás Akadémia 0-1 (0-0)
Gólszerző: Komáromi (70.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.