Magyar foci

Marco Rossi: Most épp negyedikek vagyunk, megérdemeltük. Nem jutottunk ki a vébére

Illyés Tibor/MTI
Illyés Tibor/MTI

A magyar válogatott szombaton 1-0-ra kikapott világbajnoki selejtezőn Albánia ellen a Puskás Arénában. Ezzel hazai pályán először kaptunk ki ellenfelünktől.

Kapcsolódó

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi arról beszélt, hogy a csapata az utolsó negyedórában már nem tud megfelelően koncentrálni, illetve elveszíti ritmusát.

Elveszítettük a három pontot, nem tudtunk kvalifikálni a világbajnokságra. Ezt már az első meccs veszélybe sodorta, de ahogy mondtam korábban is, voltak idők, amikor csak álom volt ilyenkor a kijutásról beszélni. Ez egy nagyon kemény csoport, már a sorsoláskor is mondtam. Most épp negyedikek vagyunk, megérdemeltük

mondta az olasz szakember, aki szerint a továbbiakban is méltósággal kell képviselni Magyarországot a selejtezőkben.

Szintén csalódottan nyilatkozott Schön Szabolcs, aki csereként beállva hozott egy kis lendületet a mieink játékába, de összességében nem tudott egymaga csodát tenni. Az FC Dallas támadója Rossihoz hasonlóan az utolsó negyedórát emelte ki problémaként.

„Megint az utolsó 15-20 perc volt, amiben ilyan helyzetbe hoztuk magunkat… Ezt a csapattal már megbeszéltük nem egyszer, nem kétszer, hogy ebben az időszakban 110 százalékig oda kell koncentrálni. Ez ma ismételten nem ment.”

Amikor logikus módon az M4 Sport riportere megkérdezte, miért okozott gondot ez a periódus, Schön csak ennyit tudott mondani:

„Gőzöm sincs.”

Olvasói sztorik