Magyar foci

Egy nap alatt két NB I-es csapat váltott edzőt, Pintér Attila tényleg elhagyta a Mezőkövesdet

Czeglédi Zsolt/MTI
Czeglédi Zsolt/MTI

Korábban beszámoltunk róla, hogy Pintér Attila még a hétfői napon elhagyhatja az OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesdet.

Kapcsolódó
Pintért kirakhatja a Mezőkövesd a válogatott szünet alatt
Két győzelemmel kezdett a csapat, aztán jött a lejtő.

A hír igaznak bizonyult, az NB I-es klub hétfő este tette közzé, hogy Pintér közös megegyezéssel távozott a vezetőedzői posztról. A klub rövid bejelentése szerint még nincs konkrét jelölt a helyére, de utódjáról hamarosan gondoskodnak.

Köszönjük a nálunk végzett munkáját, szép eredményeket ért el nálunk, többek között 2016-ban az ő irányításával kerültünk fel az NB I-be. Pintér Attila irányításával az elmúlt bajnokságban benn maradtunk az élvonalban, tehát köszönettel tartozunk neki. Elnökségünk hétfő este ül össze, így várhatóan az elkövetkezendő napokban döntünk arról, ki veszi át a szakmai munka irányítását

– mondta a Nemzeti Sportnak a mezőkövesdi csapat elnöke, Tállai András.

Pintér Attila távozásával egy nap alatt az idei szezon első két edzőváltása is megtörtént, néhány órával korábban az MTK is közölte, hogy kilenc meccs után elköszöntek a nyáron szerződtetett Giovanni Costantinótól.

Olvasói sztorik