Magyar foci

Klubtörténelmet írt a Gyirmót, kifütyülték csapatukat az újpesti szurkolók

Élvonalbeli története során először szerzett három gólt egy mérkőzésen a Gyirmót csapata, amely 27 perc alatt elintézte az Újpestet, így már csak a fővárosiak nyeretlenek az NB I-ben.

A mezőny két még nyeretlen csapatának összecsapását a vendégek kevesebb. mint fél óra eldöntötték. A vezetést a 11. percben Varga Barnabás szerezte meg (0-1), majd a 16. percben két nagy védést követően az újpesti kapus már nem tudta hárítani Szegi Vince közeli lövését (0-2).

Kapcsolódó
Horváth Ferenc: A VAR egyetlen egy helyen van jó helyen, a seben
A Honvéd edzője horrorfilmként élte meg a bekapott (ön)gólt.

A 27. percben Banai Dávid ütötte el a kitörő Varga Balázst, az újpesti kapus sárga lapot, a gyirmóti játékos tizenegyest kapott, amit Varga Barnabás a bal felső sarokba bombázott (0-3).

A félidő végén Stieber Zoltán kapufája jelezte, hogy az Újpest is pályán van.

A szünet után gyorsan szépített az Újpest Lirim Kastrati fejesével, de többre nem futotta erejéből, a 88. percben Nemanja Antonov ismét a kapufát döngette meg.

Az újpesti szurkolók a mérkőzés során többször kiabálták, hogy „kurva gyenge”, és a mérkőzés végén kifütyülték a kedvenceket.

A Gyirmót 3-1-es sikerével szezonbeli első győzelmét szerezte (de összességében 2017. május 27. óta először nyert az élvonalban), és története során első alkalommal lőtt három gólt NB I-es mérkőzésen.

NB I, 8. forduló

Újpest FC – Gyirmót FC Győr 1-3 (0-3)
Szusza Ferenc Stadion, 1456 néző
v.: Berke
Újpest: Banai – Kasztrati, Kutrumpisz, Antonov – Mitrovic, Stieber Z. (Simon K., a szünetben), Csongvai – Beridze (Mory, 74.), Croizet, Mack (Viana, 67.) – Tallo
Gyirmót: Hársfalvi – Szegi, Ikic, Széles, Zeke – Radics, Nagy P. (Csonka, 79.), Vass Á., Hajdú – Simon An. (Hasani, 86.), Varga B. (Karacs, 93.)
gól: Kasztrati (52.), illetve Varga B. (11., 27., a másodikat 11-esből), Szegi (16.)
sárga lap: Banai (26.), Beridze (28.), Croizet (63.), illetve Ikic (29.), Széles (45+1.), Hársfalvi (71.), Zeke (87.)

A Puskás Akadémia 2-0-ra legyőzte a vendég Mezőkövesdet, amelynek ez volt sorozatban a hatodik élvonalbeli meccse, amelyen nem tudott nyerni.

NB I, 8. forduló

Puskás Akadémia – Mezőkövesd Zsóry FC 2-0 (1-0)
Felcsút, 822 néző
v: Pintér
Puskás Akadémia: Tóth B. – Csirmaz, Nunes, Stronati, Deutsch (Gera D., a szünetben) – Plsek, Favorov – Slagveer (Komáromi, 77.), Baluta (Corbu, 85.), Nagy Zs. – Kozák (Puljic, 77.)
Mezőkövesd: Piscitelli – Farkas, Kocsis, Szépe, Lakveheliani – Cseke (Jurina, a szünetben), Karnyickij, Besirovic (Vutov, 38., Nagy D., 75.) – Calcan (Cseri, 56.), Drazic (Vojtus, 56.), Madarász
gól: Favorov (19.), Baluta (63.)
sárga lap: Nunes (74.), Nagy Zs. (82.), Komáromi (92.), illetve Lakveheliani (8.), Vojtus (76.)

Olvasói sztorik