Élő Magyar foci

Öngól pecsételte meg a Fradi sorsát az Európa Ligában

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Ahogy az első fordulóban a Bayer Leverkusen ellen, úgy a Betisszel szemben is nagyszerűen helytállt a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa Liga csoportkörében, azonban a szerencse nem állt a magyar bajnok mellé, végül a spanyolok 3-1-re győztek.

Mindössze egy vereséget szenvedett a szezonban a Betis csapata, azt is a Real Madridtól, így tudhattuk, hogy nagyon erős és összeszedett csapat lépett pályára a Groupama Arénában.

Kapcsolódó
Stöger az eredményben, Pellegrini a Fradiban csalódott
A Ferencváros edzője szerint csapata készen áll a nagy meccsekre.

A Ferencváros ellen azonban nem rohant fejjel a falnak, labdabiztosságát kihasználva sokpasszos futballból építkezett, és a 17. percben Nabil Fekir szép egyéni alakításával (három védő között vette át a labdát a 16-oson belül) meg is szerezte a vezetést – mondhatnánk, hogy a semmiből.

A gól meg is nyugtatta a spanyolokat, ahelyett, hogy esetleg kihasználták volna a hazaiak zavarát, megnyugodtak, a Fradi pedig szép lassan átvette az irányítást.

Ryan Mmaee két fejese, majd Zachariassen (igaz, lesen) kialakított ziccere is jelezte, hogy van keresnivaló – igaz, a másik oldalon Dibusznak kellett nagyot védenie Guardado fejesénél.

Az igazi szemtelenséget azonban Uzuni követte el, aki Pezzella súlyos hibáját kihasználva labdát szerzett, majd 18 méterről gyönyörűen tekert a tehetetlen Rui Silva mellett a kapu bal oldalába (1-1).

Varga Jennifer / 24.hu Uzuni góljánál “felrobbant” a lelátó

A második félidőt is bátran kezdte a Fradi, de aztán a Betis átvette az irányítást, azonban csak meddő mezőnyfölényre volt képes. A 60. percben Tokmac beállásával átállt a háromcsatáros rendszerre a Fradi, gólt azonban a vendégek szereztek: a 76. percben Wingóról a saját kapujába pattant a labda (1-2).

Még a 93. percben is ott volt az esély az egyenlítésre, de Samy Mmaee a léc fölé felejt egy szögletet. Ráadásul egy bedobást követően Tello lefordult a védőkről és beállította az 1-3-as végeredményt.

Varga Jennifer / 24.hu Botka és Blazic is megköszönte a szurkolók biztatását

A csoport másik mérkőzésén a Bayer Leverkusen 4-0-ra legyőzte vendégként a Celticet. A skótok a harmadik fordulóban, október 19-én a Ferencvárost fogadja.

Európa Liga, G csoport, 2. forduló

Ferencváros – Betis (spanyol) 1-3 (1-1)
Groupama Aréna
v.: Roi Reinshreiber (izraeli)
Ferencváros: Dibusz – Wingo, Botka (Zubkov, 82.), Blazic, S. Mmaee, Civic – Vécsei, Laidouni (Loncar, 89.), Zachariassen (Tokmac, 61.) – Uzuni, R. Mmaee
Betis: Silva – Montoya, Pezzela, Bartra, Á. Moreno – Guardado, Akouokou (Guido Rodríguez, 57.) – Rodri (Roberto González, 82.), Joaquín (Tello, 57.), Fekir – Borja Iglesias (Willian José , 57.)
gól: Uzuni (43.), illetve Fekir (17.), Wingo (öngól), Tello (90+4.)

 

Celtic (skót) – Bayer Leverkusen (német) 0-4 (0-2)
gól: Hincapie (25.), Wirtz (35.), Alario (58., 11-esből), Adli (95.)

 

A csoport állása:
1. Bayer Leverkusen 6 pont (6-1)
2. Betis 6 (7-4)
3. Ferencváros 0 (2-5)
4. Celtic 0 (3-8)

 

További eredmények

A csoport:
Sparta Praha (cseh)-Rangers (skót) 1-0 (1-0)
Lyon (francia)-Bröndby (dán) 3-0 (0-0)
Az állás: 1. Lyon 6 pont, 2. Sparta Praha 4, 3. Bröndby 1, 4. Rangers 0

 

B csoport:
Sturm Graz (osztrák)-Eindhoven (holland) 1-4 (0-1)
Real Sociedad (spanyol)-Monaco (francia) 1-1 (0-1)
Az állás: 1. Eindhoven 4 pont (6-3), 2. Monaco 4 (2-1), 3. Real Sociedad 2, 4. Sturm Graz 0

 

C csoport:
Legia (lengyel)-Leicester City (angol) 1-0 (1-0)
Napoli (olasz)-Szpartak Moszkva (orosz) 2-3 (1-0)
Az állás: 1. Legia 6 pont, 2. Szpartak Moszkva 3, 3. Napoli 1 (4-5), 4. Leicester City 1 (2-3)

 

D csoport:
Fenerbahce (török)-Olimpiakosz (görög) 0-3 (0-1)
Antwerpen (belga)-Frankfurt (német) 0-1
Az állás: 1. Olimpiakosz 6 pont, 2. Frankfurt 4, 3. Fenerbahce 1, 4. Antwerpen 0

 

E csoport:
Marseille (francia)-Galatasaray (török) 0-0
Lazio (olasz)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 2-0 (2-0)
Az állás: 1. Galatasaray 4 pont, 2. Lazio 3, 3. Marseille 2, 4. Lokomotiv Moszkva 1

 

F csoport:
Braga (portugál)-Midtjylland (dán) 3-1 (0-1)
Ludogorec (bolgár)-Crvena zvezda (szerb) 0-1 (0-0)
Az állás: 1. Crvena zvezda 6 pont, 2. Braga 3, 3. Ludogorec 1 (1-2), 4. Midtjylland 1 (2-4)

 

H csoport:
West Ham United (angol)-Rapid Wien (osztrák) 2-0 (1-0)
Genk (belga)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-3 (0-2)
Az állás: 1. West Ham United 6 pont, 2. Dinamo Zagreb 3 (3-2), 3. Genk 3 (1-3), 4. Rapid Wien 0

Második EL-meccsén is kikapott a Ferencváros

Hiába játszott nagyszerűen, a helyzeteit nem tudta gólra váltani a Ferencváros, így 3-1-re kikapott a Betis elleni Európa Liga-csoportmérkőzésen. A spanyolok a 17. percben Fekir találatával szereztek vezetést, ezt a 44. percben Uzuni kiegyenlítette. A 76. percben aztán egy öngól döntött, Wingóról a saját kapujába került a labda (1-2), Tello 94. percben szerzett találata csak bebiztosította a sikert.

1-3 Tello

Egy bedobás után Tello fordult le a védőkről és kihasználta a ziccert (1-3).

1-2 Wingo (öngól)

Ezt a pechet: egy bal oldali szögletet követően egy megcsúsztatott labda Wingót találta el, és róla a labda a kapu jobb oldalába vágódott (1-2).

Tello meghúzta

Tello meghúzta a balszélen, de lövése (beadása?) nem okozott gondot Dibusznak.

Ápolás

Botkát kell ápolni, mert Montoya lövése eltalálta.

Jön Tokmac

Zachariassen helyére Tokmac állt be.

Hármas spanyol csere

Itt az idő a változtatásra, gondolják a spanyolok: Joaquín, Borja Iglesias és Paul Akouokou lement, Cristian Tello, Willian José és Guido Rodríguez beállt.

Uzuni élvezi

Uzuni nagyon élvezi a futballt, újabb távoli lövéssel próbálkozott, ezúttal hiába.

Folytatjuk!

Lássuk, mire lesz képes a Fradi a második félidőben.

Félidő

Ez az 1-1-es eredmény eddig nagyon szép, most kis pihenő és folytatjuk.

Uzuni 1-1

És itt az egyenlítés, Uzuni lépett ki és 18 méterről a bal sarokba lőtt (1-1).

Újabb Fradi-ziccer

Civic nagyszerű beadására Ryan Mmaee érkezett, de öt méterről a bal kapufa mellé bólintott.

Óriási Dibusz-bravúr

Egy szöglet után Guardado fejelt közelről, Dibusz repült és a léc alól ütötte ki a labdát.

Ziccer, de les

Te jó ég: Uzuni jobb külsővel mesteri labdát tálalt Zachariassen elé, aki ziccerben lyukat rúgott. Csak az enyhíthet a fájdalmán, hogy lesen történt mindez, a játékvezető amúgy is érvénytelenítette volna a gólt.

Ryan Mmaee fejese

Rui Silva első védése: Ryan Mmaee fejesét fogta balra vetődve.

Közben Glasgow-ban

Az ecuadori válogatott Piero Hincapié találatával 1-0-ra vezet a Bayer Leverkusen a Celtic ellen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik