Mindenekelőtt leszögezem, hogy a FIFA-t és annak egész történetét messzemenően ellentmondásosnak tartom, s akkor még diszkréten fogalmaztam. Morálisan nagyjából annyira értékelem a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget, amennyire a Közös szenvedély című, gyakorlatilag a FIFA megrendelésére készült mozifilm sikerült. Bemutatásának első hétvégéjén az Egyesült Államokban 918 dollár bevételt hozott a propagandának olcsó, amúgy viszont nagyon is drága alkotás, amely Gérard Depardieu művészi pályafutása félreértésének tekinthető.
titokban a többszörösét ígérte a részvételért az angol válogatottnak, mint a többi európai résztvevőnek, amelyek zöme az átverés tudta nélkül is nemet mondott az uruguayi utazásra. Ha a vb-ket nézzük, erkölcsi mélypont volt a Mussolini-, majd a Videla-rezsim kiszolgálása 1934-ban, illetve 1978-ban, és gyomorforgató az 1962-es, az 1966-os, az 1982-es vagy a 2002-es a chilei–olasz kocsmabunyóval, az angolok megsegítésével – különös tekintettel arra, hogy a FIFA élén a fair play állítólagos hazájának korifeusa, Stanley Rous állt –, az osztrák–nyugatnémet meccs ócska „bundájával”, valamint a visszataszító dél-koreai manőverekkel az olasz és a spanyol csapattal szemben.
João Havelange regnálásától kezdve elburjánzott a korrupció; mármint ezt bizonyosan tudjuk, mert a brazil elöljárót bűnösnek találták kenőpénzek elfogadásában (gyémánt is megtette). Tekintettel arra, hogy a dél-amerikai főnök 1974-től – csaknem negyedszázadon át – irányította a szervezetet, gyanítható, a vesztegetések nem a modern korban kezdődtek. Utódjának, az 1998-ban beiktatott Sepp Blatternek a zűrös munkássága már nyitott könyv, a pénzügyi manipulációk odáig fajultak, hogy 2015-ben sorra vezették el a FIFA különböző rendű és rangú vezető tisztségviselőit egy zürichi luxus szállodából. A híradófelvételek csak azért nem lepték meg a világot, mert 2014-ben a brazil rendőrök a FIFA vb-főhadiszállásáról, a riói Copacabana Hotelből vitték el Ray Whelant, a VIP-csomagok (szállás, jegyek) kizárólagos megbízatású értékesítőjét.
Amikor zengett az ég, kiderült, hogy a FIFA alelnökei között volt egy Kajmán-szigeteki (Jeffrey Webb) meg egy Trinidad és Tobagó-i (Jack Warner). Érthető, a futball két meghatározó államából kerültek ki a nagyok. A szintén vesztegetéssel vádolt, azóta elhunyt amerikai Chuck Blazer a macskájának is külön lakosztályt tartott fenn – hol másutt? – a Trump Hotelben, de őt megkímélték a felelősségre vonástól, mert az ügyészeknek énekelt, mint a dalos pacsirta.
Hogy aztán mesterkedés-e a mostani törekvés a világbajnokság kétévenkénti megrendezésére, nem tudom. Állítólag a 211 tagországból már 166 támogatja, hogy egyáltalán megvizsgálják az elképzelést, amelyet Szaúd-Arábia futballszövetsége terjesztett elő. Blazer a New York-i ügyész előtt azt vallotta: nincs világbajnokság kenőpénz nélkül. Ha ez igaz, akkor sejthető, mi lehet a meggyőzés legfőbb eszköze. Aki erre azt mondja, Gianni Infantino elnöksége alatt már patyolat tiszta a FIFA, az maga a pozitív ember, hiszen Infantino 2009 és 2016 között az UEFA főtitkára volt, s tudjuk, miféle panamába keveredett az UEFA-elnök Michel Platini. Bár az is elképzelhető, hogy a szomszéd szobábanülő Infantino az égvilágon semmiről sem tudott, nem igaz?
De a kétévenkénti vb-vel megint botrány van. Miközben a FIFA azzal érvel, hogy a vb-ken a tagországok közül csak 79 vett részt, míg 132 sosem szerepelt, s a gyakoribb rendezéssel nagyobb esély nyílik a mindeddig kinn rekedtek számára, egyes szövetségek máris tiltakozó közleményeket fogalmaznak meg. Köztük van az MLSZ is. A dörgedelemben – egyebek közt – az áll:
„Közép-európai országként – másokhoz hasonlóan – azért tartja most szükségesnek e kinyilatkoztatást a magyar szövetség, mert érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a FIFA vezető személyei hetek óta teljes közömbösséget mutatnak, figyelmen kívül hagyják azok véleményét, akikről a kérdés szól, akik nélkül a verseny nem létezhet. Erősen kifogásolható továbbá, hogy a sportdiplomáciában teljesen szokatlan módon az előterjesztés részletei a döntéshozók előtt máig ismeretlenek, a FIFA tagállamai, a konföderációk és még a FIFA Tanács tagjai sem kaptak tájékoztatást, ugyanakkor a FIFA elindította globális kommunikációját. Végezetül a fair play szellemében több mint megkérdőjelezhető módszer a játékos múltjukkal méltán nagy tiszteletet kivívó, az aktív labdarúgástól visszavonult játékosok felhasználása a FIFA önösnek látszó szándéka érdekében.”
Az MLSZ szerint a terv megvalósulása veszélyeztetné a játékosok testi épségét, és túlzsúfolttá tenné a versenynaptárat.
A fogalmazási hiányosságokat hagyjuk, ne vesszünk el olyan részletekben, hogy a magyar szövetség – hiába áll ez a dokumentumban – nem közép-európai ország. Inkább azt érdemes megnézni, hova tartozik az MLSZ. Bizonyos szempontból oda, ahova a Kajmán-szigetek, valamint Trinidad és Tobago. A magyar válogatott 1986 óta nem járt a világbajnokságon. Generációk felnőttek vb-részvétel és annak minimális esélye nélkül. A legutóbbi két Eb-re is csak a kontinentális szövetség korábban sosem látott kedvezményei – létszámbővítés, vigaszágak – révén sikerült eljutni, különben még mindig reménytelenül távol lenne Európa. (Magunk közt szólva, így is eléggé messze van.) Elvben tehát azt kellene képviselni, hogy minél több lehetőség adódjon, mert nem olyan fergeteges érzés kiiratkozni a világból.
Azt fújja az MLSZ: „A labdarúgás elmúlt évtizedeiben a négyévente rendezett kontinensviadalok és a szintén négyévente rendezett világbajnokságok – a páros években egymástól kétévente megtartva – évtizedes és megingathatatlan hagyományt jelentenek.” Ám semmi nem megingathatatlan. Ha marad a négy, a nyolc vagy tizenhat csapatos Eb, akkor a szereplést illetően változatlanul sehol sem vagyunk.
Nem állítom, hogy a kétévenkénti világbajnokság a valaha volt legnagyszerűbb elgondolás, ám azt nem tudom, miért az MLSZ ágál ellene.
Az alkalom növelésének elkaszálásán túl azért sem értem a harcos magatartást, mert mitől oly nagyhangú egy olyan ország szövetsége, amelynek válogatottját emberöltő óta nem látták a vb-n. Hasonlít ez arra, hogy a hazai politikusok tekintélyes része (értsd: a hányad tekintélyes, amelyet alkotnak) nem győzi szidalmazni az Egyesült Államokat vagy Németországot. A hanyatló Nyugatról szónokol az attól bizony vb-távolságra lévő Keleten…
Attól tartok, a javaslat elfogadása vagy elvetése nem az MLSZ-en múlik majd. Ám lehet, a hazai szövetségben attól tartanak, a bevezetés esetén kétévente derülne ki, milyen harmatosak vagyunk. Igaz, ami igaz: ha a gyöngeség csak négyévenként mutatkozik meg, már az is sok. Kilencszer négy esztendő pedig kétségkívül több a soknál.
