Magyar foci

Három meccset kapott a focista, akit edzője szerint ki sem kellett volna állítani, fellebbez az Újpest

MTI/EPA/Keystone/Peter Schneider
MTI/EPA/Keystone/Peter Schneider

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLS) fegyelmi ülésén döntöttek Botka Endre (Ferencváros) és Branko Pauljevics (Újpest) eltiltásáról.

Kapcsolódó
Oenning: Mióta piros lap, ha egy játékos felemeli a kezét? De nem ezen múlt, ha a 93. percben vezetést szerzel, azt meg kell tartani
Dühös volt csapatára az Újpest edzője, miután nem sikerült legyőznie a lila-fehéreknek a ZTE-t.

Pauljevics a ZTE elleni találkozón kapott piros lapot, amikor Gergényi Bencével harcolt a labdáért és eltalálta a vendégek játékosának arcát. Sólymosi Péter játékvezető azonnal kiállította, a találkozó után Michael Oenning vezetőedző viszont úgy érezte, védője csak felemelte a kezét, nem is próbálta megütni ellenfelét. Az Újpest FC fellebbez az eltiltás ellen.

Klubunk magával a kiállítás tényével sem ért egyet, az eltiltás mértékét pedig mindenképpen rendkívül túlzónak találja, így a hivatalos eljárásnak megfelelően be fogjuk nyújtani a felülvizsgálati kérelmet

– írja a lila-fehérek honlapja.

A címvédő hátvédje a Budapest Honvéd elleni mérkőzésen rántotta le a gólhelyzetben kilépő Nagy Dominikot, amiért azonnal piros lapot kapott. A fegyelmi bizottság egy mérkőzésről tiltotta el a magyar válogatott hátvédjét. Az MLSZ megvizsgálta a Fradi korábbi mérkőzéseit is, amely kapcsán úgy döntött, pénzbírságot szab ki az FTC-re a szurkolóinak megbotránkoztató, obszcén kifejezései miatt és pirotechnikai eszközök használatáért.

Kapcsolódó
Szurkolói rendzavarások miatt büntette az MLSZ a Fradit
A csapat védője egy, az újpestiek játékosa három mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Olvasói sztorik