Magyar foci

Marco Rossi: Nem tudom megemészteni ezt a vereséget, így nem lehet veszíteni

Szigetváry Zsolt/MTI
Szigetváry Zsolt/MTI

A magyar válogatott csütörtökön gól nélküli első félidőt követően 4-0-ra kapott ki az angol csapattól a világbajnoki selejtezők 4. fordulójában.

Kapcsolódó
Az angolok kiütöttek minket a Puskás Arénában
Térfélcsere után jöttek a hibák, amit kíméletlenül megbüntettek az angolok.

Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján elmondta, egy olyan erős csapat ellen, mint amilyen az Európa-bajnoki ezüstérmes, csak tökéletes játékkal lehetett volna eredményt elérni. Különösen az első gól utáni dekoncentráltság miatt volt csalódott az olasz edző, de kiemelte, hogy már korábban is sok volt az egyéni hiba.

A futballban nem lehet tartósan csodát tenni, ma este egyszerűen kijött a két csapat közti különbség. Az angoloknak csak az egyik támadója többet ér, mint a mi teljes játékoskeretünk. Persze ettől még csalódott vagyok, nem tudom megemészteni ezt a vereséget, ki lehet kapni, de egy válogatottal ilyen különbséggel nem szabad veszíteni.

– mondta Marco Rossi.

A magyar válogatott nagy arányú veresége miatt a selejtezős csoport harmadik helyére csúszott vissza, mivel csütörtökön Lengyelország 4-1-re verte Albániát, amivel pontazonosság alakult ki és a gólkülönbség döntött. Vasárnap a magyar válogatott Tiranában játszik majd Albániával.

Olvasói sztorik