Magyar foci

Tíz emberrel győzött, már nem nyeretlen a Honvéd

A Budapest Honvéd 3-1-re legyőzte a vendég Paksot, ezzel nem csupán a mostani szezonban nyertek először, de ez volt az első sikerük a Bozsik Arénában is.

Kapcsolódó
Debrecenben nyert a ZTE, Dzsudzsák kiőrjöngött magának egy sárgát
A vendégek a 86. percben szerezték a győztes találatot.

Az MTI tudósítása szerint a Honvéd kezdett bátrabban, így Nagy Gergelynek már öt perc után bravúrral kellett hárítania. A kifejezetten támadó szellemben futballozó kispestiek aztán húsz perc elteltével előnybe kerültek, de a vezető találat talán kissé túlzottan is megnyugtatta őket, ugyanis a Paks fokozatosan átvette a játék irányítását, majd az elmúlt szezonban gólkirály Hahn büntetőjével egyenlített.

A szünet előtti percekben mindkét kapu előtt adódott lehetőség, Lenzsér a bal kapufát találta el, míg Klemenz ziccerben hibázott.

Kapcsolódó
Nagyot harcolt, kettős emberhátrányban nyert a Fehérvár
Az éllovas Kisvárdának nem sok momentuma akadt.

A második félidőt is remekül kezdte a fővárosi együttes, ugyanis fordulás után első támadásából gólt szerzett. Csakhogy ezúttal a vezetés nem vetette vissza a csapatot, lendületben maradt, s egy gyors kontra végén kétgólosra növelte az előnyét.

A kispestiek ezt követően biztosan őrizték a vezetésüket, azonban Nono egy felesleges szabálytalanság miatt megkapta második sárga lapját.

A Paks emberelőnyben ugyan fölényben futballozott, de igazán nagy nyomást nem tudott kifejteni, így a Honvéd megszerezte első győzelmét.

A vendégek játékosa, Böde Dániel 400. mérkőzését játszotta az NB I-ben: a korábbi válogatott csatár, akire jelenleg védőként számítanak, a Paks színeiben 200. találkozóján szerepelt az élvonalban.

NB I, 4. forduló

Budapest Honvéd – Paksi FC 3-1 (1-1)
Bozsik Aréna, 2411 néző
v.: Pintér
Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz, Tamás K. – Pantelic (Nagy G., 79.), Nono, Zsótér – Bőle (Hidi, 87.), Lukic (Eppel, 81.), Nagy D. (Májer, 87.)
Paks: Nagy G. – Kinyik, Lenzsér, Böde (Szendrei, 75.) – Sajbán (Nagy R., 60.), Papp, Bognár (Szélpál, 60.), Tamás O., Szabó J. – Ádám (Haraszti, 60.), Hahn
gól: Nagy D. (20., 57.), Lukic (47.), illetve Hahn (30., 11-esből)
piros lap: Nono (68.)
sárga lap: Lovric (9.), Nono (39., 68.), Pantelic (39.), illetve Kinyik (44.), Böde (51.)

Olvasói sztorik