Magyar foci

Maratoni első félidő, négy videózás, négy kiállítás – különleges NB I-es meccs volt Mezőkövesden

Fordulatos mérkőzésen 3-2-re kikapott Mezőkövesden a Zalegerszegi TE az NB I második fordulójában.

Kapcsolódó
Megvan az első azonnali piros lap az NB I-ben, amit a VAR miatt osztottak ki
A bíró csak sárga lapot adott a belépőre, ekkor lépett közbe a videobíró.

Egészen őrült első félidőt hozott a találkozó, ugyanis 55 percig tartott. Ennek az volt az oka, hogy Pillók Ádám háromszor is a videobíró segítségére szorult, először egy befújt büntetőt vont vissza. Ezután néhány perccel azonban így is előnybe került a Mezőkövesd Marin Jurina fejesével, amely után a megsérült csapattársa, Vajda Sándor mezét mutatta föl.

M4 Sport

Gyorsan jöhetett volna a válasz, azonban Koszta Márk fejesgólját a VAR segítségével nem adta meg Pillók, majd a játékrész végén egy tizenegyes megadása előtt is megnézte a felvételeket a bíró. Ezt végül befújta, Cseri Tamás pedig a kapuba gurította a labdát.

A szünetben Waltner Róbert, a zalaegerszegiek vezetőedzője olyan hevesen reklamált a játékvezetőnél, hogy Pillók Ádám kiállította, így a második félidőt már a lelátóról láthatta.

Ez sem indult jól a ZTE-nek, mert a megadott tizenegyest összehozó Babati Benjámin ugyan gólt lőtt, les miatt nem adta meg a találatot a bíró, jogosan. Ennek ellenére visszajöttek a vendégek a meccsbe, a 65. percben Skribek Alen beadását fejelte kapuba Koszta Márk, két perccel később pedig a gólszerző lekészítése után Nikola Szerafimov egalizált – ezt is ellenőrizte a VAR az ivószünet alatt.

Ezután eléggé elszállt a játékosok agya, jött az őrült rohanás és a lapok. Először a csereként beálló Sztefan Drazsicsnak sikerült két perc alatt könyöklésért és becsúszásért két sárgát begyűjtenie, majd Kálnoki Kis Dávid ütközött egy mezőkövesdivel, ami után szintén kiállították.

A mindent eldöntő gólt Dino Besirovic szerezte, akinek a szabadrúgása elhalt a sorfalban, majd az ismétlése laposan a kapu jobb alsó sarkában landolt. Szétestek fejben a zalaegerszegiek, Bobál Dávid is két sárga lapos becsúszással állíttatta ki magát.

Olvasói sztorik