Magyar foci

Megvan az első azonnali piros lap az NB I-ben, amit a VAR miatt osztottak ki

M4 Sport
M4 Sport

Megszületett a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban az első kiállítás, amely a videobíró segítségével történt.

A Gyirmót kisvárdai vendégjátéka alkalmával Ötvös Bence próbált labdát szerezni Nagy Patrikkal szemben, de a hazaiak játékosa a labda helyett az ellenfél lábát találta el. Elsőre sárga lapot adott rá Pintér Csaba játékvezető, de a VAR-szobából jelezték, hogy ezt meg kellene nézni. Erre végül sor került és a bíró úgy döntött, inkább kiállítja a kisvárdai játékost.

Ez az első eset, hogy a VAR segítségével sárga lapról pirosra változtatja az ítéletét az aktuális játékvezető.

Frissítünk!

A mérkőzés cikkünk születése után véget ért a Kisvárda 2-1-re sikerével. A hazai csapat a 32. percben került előnybe, amikor Bumba szép cselei után lőtte középre a labdát, erre érkezett jól Melnyik. A túloldalon Varga Barnabás fejelte az egyenlítő gólt 3 perccel később. Térfélcsere után Bumba 18 méterről belsőzött okosan a kapu bal alsó sarkába. Ez bizonyult a győztes találatnak.

Olvasói sztorik