Kovács Tamás / MTI
Magyar foci sport

Nem bírt az MTK az újonccal a félhomályban

Az élvonalba négy év szünet után visszatérő Gyirmót 1-1-es döntetlent játszott otthon az MTK Budapesttel a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójában.

A találkozó elején mindkét gárda inkább a biztonságos védekezésre fektette a hangsúlyt, így nem igazán alakultak ki veszélyes lehetőségek, viszont a 27. percben egy kontra végén a hazaiak öngóllal megszerezték a vezetést. Ez láthatóan kissé megfogta a kék-fehéreket, akik a játékrész végére feltámadtak, és Palincsár lövésével kis híján egyenlítettek, de a labda a kapufán csattant.

A hazaiak nem sokkal a szünet előtt egy hatalmas lehetőséget elpuskáztak, de a világítás meghibásodása miatt elhúzódó első félidőben már nem változott az eredmény.

A szünet húsz perccel tovább tartott az áramkimaradás miatt, és így is csak négyből három reflektor világított a stadionban, ennek ellenére folytatódott az összecsapás.

Nem sokkal a fordulást követően aztán egyenlített az MTK, Miovski szépségdíjas megoldással pöccintette át Hársfalvit, a hazaiak kapusát. A folytatásban mindkét gárda előtt adódott gólszerzési lehetőség, a győzelemhez a Gyirmót állt közelebb, ám Medgyes révén csak kapufáig jutott.

A ráadás pillanataiban a VAR-rendszer segítségével a játékvezető kiállította az MTK védőjét, az öngólos Ferreirát, aki fejbe rúgta az egyik Gyirmót-játékost.

A Gyirmót tétmeccsen még veretlen idén, ugyanis 2021-ben a másodosztályban 13 győzelem és 4 döntetlen volt a mérlege. Az MTK kispadján első alkalommal ült Giovanni Costantino, aki a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi pályaedzője és videoelemzője volt korábban.

NB I, 1. forduló:

Gyirmót FC Győr – MTK Budapest 1-1 (1-0)
Győr, ALCUFER Stadion, v.: Zierkelbach
Gyirmót: Hársfalvi – Major M., Cornel Ene, Széles, Zeke – Nagy P. (Radics, 93.), Hajdú Á. (Csonka, 46.), Vass Á. – Medgyes (Lencse, 92.) Herjeczki (Hasani, 85.), Varga B. (Simon A., 78.).
MTK: Mijatovic – Herrera, Ferreira, Varju, Alho – Grozav, Palincsár (Mezei, 85.), Ramadani, Weir (Nagy Zs., 46.) – Miovski (Kovácsréti, 78.), Dimitrov (Prosser, 67.).
gól: Ferreira (27., öngól), illetve Miovski (54.)
sárga lap: Medgyes (85.), Lencse (93.), illetve Herrera (18.), Weir (36.), Miovski (74.)
kiállítva: Ferreira (91.)

A kiemelt képen Milan Mijatovic, az MTK kapusa látható.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.