Mónus Márton / MTI
Magyar foci sport

Hiába támadt fel a Paks, a Mezőkövesd behúzta az NB I nyitómeccsét

A Paks hazai pályán kétgólos hátrányt dolgozott le, mégis pont nélkül maradt pénteken a Mezőkövesddel szemben az NB I 2021-2022-es idényének első mérkőzésén.

Az új idény első gólját a Kövesd bosnyák légiósa, Besirovic szerezte, aki egy remek beadás után fejelt a Paks kapujába.

Az első félidő hosszabbításban megszületett a magyar bajnokság első, videózás után megítélt tizenegyese, ami érdekesség, hogy Berke spori ott állt a lerántással végződő esettől pár méterre, de elsőre nem vett észre semmit, majd a fülére szóltak, hogy lenne itt valami, amit meg kellene nézni. A büntetőt azonban nem tudta gólra váltani a Paks, mert Haraszti a jobb kapufát találta el.

A hazaiak vezetőedzője, Bognár György hármat, a vendégeknél Pintér Attila pedig kettőt cserélt a második félidőre, amely igen mozgalmasan alakult. Utóbbi beállók közül az egyik, Madarász Márk két percen belül gólpasszt adott, az újabb találattal pedig nőtt a mezőkövesdiek előnye.

Hamar válaszolni tudott azonban a Paks, a hazai csapat sokat támadott a második félidőben, és az előző idény gólkirálya, Hahn János révén egyenlíteni tudott. A hajrában viszont egy távoli lövéssel megint vezetéshez jutott a Mezőkövesd, ezzel pedig be is gyűjtötte a három pontot, hiába rohamozott intenzíven az utolsó percekben is a hazai csapat.

NB I, 1. forduló:

Paksi FC – Mezőkövesd Zsóry FC 2-3 (0-1)
Paks, v.: Berke
Paks: Nagy G. – Lorentz (Windecker, 80.), Kinyik, Lenzsér, Szabó J. – Papp, Balogh (Nagy R., 46.), Kesztyűs (Böde, 46.) – Sajbán, Ádám (Hahn, 65.), Haraszti (Bognár, 46.).
Mezőkövesd: Antal – Farkas, Pillár, Katanec, Vajda (Szépe, 53.) – Karnyicki (Cseke, 46.) – Besirovic, Cseri, Chrien (Drazic, 65.), Nagy D. (Madarász, 46.) – Jurina (Calcan, 78.).
gól: Sajbán (54.), Hahn (76.), illetve Besirovic (21.), Jurina (47.), Calcan (79.)
sárga lap: Haraszti (27.), Kesztyűs (39.), Lorentz (51.), illetve Farkas (8.), Nagy D. (34.), Katanec (49.), Drazic (78.)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.