Magyar foci bajnokok ligája

Két újoncot is avathat a Fradi a Bajnokok Ligájában

fradi.hu
fradi.hu

Benevezte két új igazolását a Ferencváros labdarúgócsapata a litván Zalgiris Vilnius elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre.

A magyar bajnok múlt héten jelentette be, hogy két középpályás is az FTC-ben folytatja pályafutását, Kristoffer Zachariassen a norvég Rosenborgtól, Stjepan Loncar pedig a Rijekától érkezett Budapestre.

Kapcsolódó
A Fradi új szerzeményénél csak két értékesebb játékos van az NB I-ben
Bejelentette harmadik nyári szerzeményét a magyar bajnok.

Úgy fest, Peter Stöger számít is a beállásukra, elsősorban Zachariassen reménykedhet, aki a norvég tavasztól őszig tartó lebonyolítás miatt már rég játékban is van. Kimaradt viszont a Fradi keretéből Lasa Dvali, aki a Prishtina elleni első mérkőzést végigjátszotta, a visszavágón viszont nem állt be, valamint az Európa-bajnokságot kipihenő Botka Endre is.

A litván Zalgirisnél érdekesség, hogy az első forduló második meccsén két játékost is kiállított a játékvezető. Eldhaji Diaw kézzel védett egy gólba tartó labdát, míg Karolis Uzela egy durva buktatás miatt mehetett zuhanyozni. Mindkét játékos szerepel az UEFA számára leadott BL-keretben, pedig nem játszhat majd. Ott lesz viszont a pályána a Transfermarkt szerint legértékesebb Zalgiris-futballista, Francis Kyeremeh, aki 8 góljával házi gólkirály, valamint a hatgólos Hugo Vidémont is.

Kapcsolódó
Két piros lappal fejezte be a meccsét a Fradi következő BL-selejtezős ellenfele
Az egyik játékosnak három perc is elég volt, hogy kiállíttassa magát.

Az első mérkőzésre kedden 20 órától kerül sor a Groupama Arénában, a visszavágót egy héttel később rendezik.

Olvasói sztorik