Liam McBurney/PA Images via Getty Images
Nemzetközi foci sport

Két piros lappal fejezte be a meccsét a Fradi következő BL-selejtezős ellenfele

A Ferencváros 3-1-re nyert a Pristina otthonában kedd este, így 6-1-s összesítéssel jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjének első köréből.

Kapcsolódó
Myrto Uzuni mesterhármasával nyert a Ferencváros Koszovóban
Pocsék első félidő után összeszedte magát a Fradi.

Azt már korábban lehetett tudni, hogy a Linfield-Zalgiris párharc győztese vár majd a magyar bajnokra, ha koszovói ellenfelén túljut és mivel a litvánok 3-1-gyel nyitottak hazai pályán, várható volt, hogy zöld-fehér csata lesz a második körben. A Zalgiris hamar előnybe is került Észak-Írországban és bár térfélcsere után nőtt is az előny, egy piros lappal feje tetejére állt minden.

Eldhaji Diaw ugyanis kézzel védett egy kapura tartó fejest, mivel azonban ő nem a litvánok kapusa, így a játékvezető kiállította, ráadásul a büntetőt is belőtte a Linfield.

Nagy rohanás kezdődött, aminek kontrollálásához becserélte a Zalgiris edzője Karolis Uzelát a 89. percben, de a 21 éves középpályás túlpörgött és úgy felrúgta ellenfelét, hogy három perc után ki is állították. A litvánok végül behúzták 2-1-re a meccset kilenc emberrel is és 5-2-s összesítéssel jutottak tovább.

Ez ugyanaz a litván együttes egyébként, amelyet tavaly a Budapest Honvéd 3-1-re megvert hazai pályán, majd Vilniusban 1-1-gyel biztosította továbbjutását az Európa Liga selejtezőjében. A Fradi ellen sem Diaw, sem Uzela nem játszhat majd, mivel azonnali piros lapot kaptak, de a visszavágóról már az UEFA fegyelmi bizottsága dönt majd.

Az első mérkőzésre július 20-án kerül sor Budapesten, a visszavágót egy héttel később rendezik majd meg Vilniusban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.