Magyar foci

Lovrencsics Gergő ismét légiósnak állt

A szezon végén a Ferencvárostól távozó Lovrencsics Gergő a Hajduk Split futballcsapatához szerződött, ezt a horvát klub hivatalos oldalán jelentette be.

Kapcsolódó
Lovrencsics: Úgy terveztem, a Fradiból vonulok vissza, de az élet másként hozta
Rákérdeztek nála arra is, mi igaz a Honvéd-pletykából.

A 32 éves, 44-szeres magyar válogatott szélső Budafok, Pécs és Pápa után 2012-ben szerződött Lengyelországba, ahol 2016-ig a Lech Poznant erősítette, 2015-ben bajnoki címet ünnepelhetett. 2016 júliusában szerződtette a Ferencváros, amellyel a legutóbbi három szezonban ugyancsak aranyérmet, 2017-ben pedig Magyar Kupát is nyert.

„Örülök, hogy a Hajduk leigazolt, tudom, hogy ez egy olyan klub, amely a legnagyobb hagyományokkal rendelkezik Horvátországban.

Könnyű volt meghoznom ezt a döntést, mert a céljaink megegyeznek

– nyilatkozta Lovrencsics.

„Gergő technikailag ügyes játékos, kiváló taktikai, fizikai és mentális tulajdonságokkal rendelkezik. Olyan jobbhátvéd, amely segíti a támadásokat, ez beleillik a játékstílusunkba. Karrierje során hat trófeát nyert, az elmúlt három évben pedig a Ferencváros csapatkapitányaként zsinórban bajnoki címet ünnepelhetett. Évek óta magas szinten játszik, van nemzetközi kupatapasztalata és tagja a magyar válogatottnak, amellyel a legutóbbi két Európa-bajnokságon is szerepelt” – jellemezte a klub honlapján Mindaugas Nikolicius sportigazgató.

Olvasói sztorik