Kovács Tamás/MTI
Magyar foci sport

Tovább magyarosodott a Diósgyőr a nyári ötödik érkezővel

A Diósgyőri VTK bejelentette, hogy szerződtették Eperjesi Gábort.

A jobbhátvéd a klub saját nevelésű játékosa, az elmúlt két évben azonban a Mezőkövesdben szerepelt, mivel az aktuális szakmai stáb nem tartott rá igényt. A nyáron érkező Kondás Elemér viszont igen, így került szóba, hogy újra a miskolciaknál focizzon.

Emlékezhetünk, hogy 17 évesen mutatkozott be az első csapatban, 2011-ben együtt ünnepelte a feljutást társaival. Akkor a klub segített neki a felnőtt karrierje beindításában, most azt várjuk tőle, hogy élvonalbeli tapasztalatát felhasználva ő segítsen a DVTK-nak a feljutás kiharcolásában

– mondta Benczés Miklós sportigazgató a szerződtetéséről.

A Diósgyőr magyar játékosokkal akarja feltölteni a keretét, nyáron Oláh Bálint, Hornyák Marcell, Szatmári Csaba és Németh Márió után Eperjesi a csapat ötödik igazolása.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.