Magyar foci

A Diósgyőr edzője attól félt, megint pórul járnak a Budafok ellen

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

2-1-re győzött a Diósgyőr a Budafok ellen az NB I-ben, és ezzel belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, mivel négy fordulóval a zárás előtt csak három pont a hátránya a ZTE mögött, igaz, a zalaiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Kapcsolódó
Az életéért küzdve nyert Budafokon a Diósgyőr
Hat nyeretlen bajnoki után, február 20-a óta először győzött ismét a DVTK.

A Diósgyőr Asmir Suljic duplájával nyert, és a csapat edzője, Zoran Zekic azt nyilatkozta, hogy játékosai megmutatták, milyen tartás van bennük.

„Jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, azonban nem voltunk elég nyugodtak a 16-os előterében és azon belül, ezért nem tudtuk lezárni a mérkőzést.

Amikor sok helyzetet kihagytunk, bevallom őszintén, hogy eszembe jutott az előző Budafok elleni találkozó, amikor a 96. percben veszítettünk pontokat, és több balszerencsés pillanatunk is volt tavasszal. Hála istennek, most másként alakult a végjáték

– mondta a Diósgyőr horvát edzője.

Csapata szerdán folytathatja a menekülést, de nem lesz könnyű dolga, mert a második helyezett Puskás Akadémia látogat Miskolcra.

A hétvégi forduló további menetrendje:

szombaton játsszák:
Újpest FC – Mezőkövesd Zsóry FC 14.45
Kisvárda Master Good – Ferencvárosi TC 17.00
Paksi FC – ZTE FC 19.30

 

vasárnap játsszák:
Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 15.15
Budapest Honvéd – MOL Fehérvár FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.30

 

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 28 19 8 1 60-19 65 pont
2. Puskás Akadémia FC 28 16 4 8 40-32 52
3. MOL Fehérvár FC 28 12 8 8 54-32 44
4. Paksi FC 28 11 7 10 59-54 40
5. MTK Budapest 28 10 9 9 39-36 39
6. Mezőkövesd Zsóry FC 28 10 8 10 31-35 38
7. Kisvárda Master Good 28 10 8 10 24-34 38
8. Újpest FC 28 10 5 13 37-57 35
9. Budapest Honvéd 28 8 9 11 40-39 33
10. ZTE FC 28 8 5 15 44-51 29
11. Budafoki MTE 29 7 6 16 32-54 27
12. Diósgyőri VTK 29 7 5 17 31-48 26

Olvasói sztorik