A korábbi 38-szoros válogatott labdarúgó szerint jelentősen csökkent a véleménynyilvánítás színvonala. Bár úgy véli, Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet, szerinte a véleménye morálisan nem támadható.
„Péter ugyanis nem tett mást, mint kiállt az elvei mellett. Elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét. Más kérdés, hogy egyetértenek-e az emberek az ő álláspontjával vagy sem. Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben. Elvégezném azt a munkát, amit a klubom és a magyar válogatott elvár tőlem” – mondta.
Hozzátette, teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással, főleg nem egy Európa-klasszis kapusnak.
Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében
– nyilatkozta.
Az interjúból kiderül az is, hogy
- a kiesés elkerüléséért küzdő Herthánál kissél nyugodtabb a hangulat.
- személyesen nem ismeri Szabics Imrét, de sok sikert kíván neki Fehérváron.
- Marco Rossi kinevezése telitalálat volt.
- az U21-es Európa-bajnokságot hajlamosak túlértékelni az emberek.