Magyar foci

Edzője szerint nincs a világon még egy olyan csapat, mint a Diósgyőr

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI

Szombaton 17 órától Zalaegerszegen lép pályára a DVTK labdarúgócsapata, amely az utolsó helyről folytatja az NB I-es bajnokságot.

Kapcsolódó
Az „európai futball csúcsáról” érkező Szabics Imre bemutatkozott
A Fehérvár FC pénteken délelőtt megtartotta az Ausztriából hazacsábított új vezetőedző bemutatkozó sajtótájékoztatóját.

A diósgyőri klub honlapja Zoran Zekic edzővel készített interjút, aki elmondta, két edzőmeccsel készültek, de egyik sem sikerült jól.

„A nagyapám azt mondta, hogy az okos ember a másik kárán tanul, de mi nem vagyunk ennyire okosak, ezért a saját kárunkon tanultunk ezekből a meccsekből. De a csapat egész héten a szombati feladatra összpontosított, ezt láttam az öltözőben és az edzéseken is, ezért azt várom, hogy ez megjelenjen a meccsen is. Ugyanakkor a legfontosabb az, ami a mez elején van, a DVTK-címer. Többször elmondtam, milyen fontos, hogy mindenki tisztelje a klubot és megmutassuk a szurkolóknak, mire vagyunk képesek. Minden hátralévő meccsen 150 százalékot fogunk kiadni magunkból.”

A csapat nem dolgozhatott teljes kerettel, mert Hysen Memolla és Odise Roshi az albán, Artur Pikk pedig az észt válogatottal készült az elmúlt hetekben.

Valószínűleg egyediek vagyunk az egész világon abból a szempontból, hogy sereghajtóként három felnőtt válogatott játékosunk is van

– mondta Zekic.

NB I, 27. forduló

Szombat
14.45: Paks – MTK
17.00: ZTE – Diósgyőr
19.30: Honvéd – Újpest

 

Vasárnap
14.30: Kisvárda – Fehérvár
17.00: Budafok – Ferencváros
19.15: Puskás Akadémia – Mezőkövesd

Olvasói sztorik