Magyar foci

U21-es Eb: Gera Zoltán alkalmasságát kérdőjelezik meg a szurkolók

mlsz.hu
mlsz.hu
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a szombat esti Románia ellen 2-1-re elszenvedett vereséget követően többen is a szövetségi kapitány felelősségét emlegetik.

Szombaton az új Bozsik Arénában a 42. percben emberhátrányba került a magyar U21-es labdarúgó-válogatott (Szőke Adriánt állította ki a játékvezető második sárga lappal ütésért), így több, mint egy félidőn keresztül tíz emberrel küzdött Románia ellen az Európa-bajnokság csoportkörének második mérkőzésén.

Kapcsolódó
Emberhátrányban is közel állt a bravúrhoz Románia ellen az U21-es válogatott
Ugyan 10 emberrel sikerült megszerezni a vezetést, de Románia jól hajrázott.

Csonka András révén még a vezetést is megszerezte válogatottunk, azonban az egyre nagyobb fölényben játszó románok előbb egyenlítettek, majd a hajrában, a 87. percben fordítottak is. A 2-1-es vereség egyben azt is jelentette, hogy a továbbjutás matematikailag is elúszott, válogatottunk kedden tét nélkül, már csak a becsületéért küzdve lép pályára Hollandia ellen Székesfehérváron.

Gera Zoltán szövetségi kapitány a mérkőzést követően úgy fogalmazott:

Nagyon tüzes meccs volt. Tíz emberrel egy teljes második félidőt végigjátszani nagyon nehéz, de mégis megszereztük a vezetést. Aztán az utolsó pillanatokban szögletből egy elkerülhető gólt kaptunk. Nehéz most szavakat találnom, küzdöttünk emberhátrányban is, és ha nincs a kiállítás, akkor egészen más eredmény született volna. De nincs olyan, hogy ha… Ebből is tanulni kell. Az eredményt sajnálom, de büszke vagyok a csapatra.

Nos, a korábbi 97-szeres válogatott labdarúgónak igaza van, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ugyan a második félidőben beszorítottak minket a románok, a mérkőzés során mégis Vladnak, a románok kapusának kellett három ízben bravúrt bemutatnia. Előbb Bolla Bendegúz bombájára, majd Mezei szabadrúgását követően, de még a hosszabbításban, Bárány lapos, sarokra tartó lövésére is odaért.

A szurkolók láthatóan nem ilyen megértőek, különösen Gera Zoltán kapitányt marasztalják el. A Magyar Labdarúgó Szövetség közösségi oldalán a mérkőzés tudósításáról posztolt cikk alatt több mint száz hozzászólást lehet olvasni, amelynek jelentős része udvariasan, de Gera búcsúját kéri.

A visszafogottabbak a „Tisztelem a Gerát, de egy románok elleni vereség után, ne legyen büszke!”, vagy „Vonza a vereséget” típusú mondatokat írtak véleményként. A vehemensebbek szerint „Gerának meg kell köszöni a munkát, mert lehet, hogy játékosnak jó volt, de edzőnek …”, vagy „Szeretem Gera Zolit, de szerintem erre a posztra nem Ő a megfelelő ember” üzenet érkezett.

Szó, mi szó, amióta 2019 nyarán megkapta a válogatottat, egy Oroszország elleni győzelmen kívül három döntetlent és hat vereséget tud felmutatni. Az is igaz azonban, hogy Gera Zoltán csapata a 16 résztvevő közül a legfiatalabb átlagéletkorú, nem a jelen, inkább a 2023-as U21-es Eb-re lesz érett.

Kapcsolódó
U21-es Eb: német férfiak játszottak magyar fiúk ellen
A címben rejlő kijelentés akár degradálónak is tűnhet, de a szándék szerint nem az. Pusztán objektív ténymegállapítás a szerda esti magyar-német (0-3) U21-es Eb-nyitány kapcsán. Íme az állítás mögött rejlő okok.

A szombati ellenfelünk kezdő tizenegyében hat olyan labdarúgó lépett pályára, akik egytől-egyig részesei voltak a románok 2019-es U21-es Eb menetelésének, ahol negyeddöntőbe jutottak. Úgyhogy a magunk részéről visszafogottabban bánnánk a Gera Zoltánt és csapatát illető negatív jelzőkkel, azt végképp nem gondoljuk, hogy alkalmatlan lenne a posztra.Nyilván örülni nem lehet a németek elleni tükörsima és a románokkal szemben tíz emberrel elért szoros vereségnek, mert a vereségnek se sportoló, se edző, se szurkoló nem örül, bárhogy is szülessen az.

De ennek a fiatal csapatnak a tanulságok levonása után még van ideje tanulni és építkezni ebből a hazai rendezésű Eb-ből. A keret jelentős többségének két év még biztosan. Ha addig kellő minőségű és mennyiségű válogatott és megfelelő szintű felnőtt bajnoki mérkőzés kerül a lábukba, 2023-as Eb selejtezők alkalmával már ők is kellő rutinnal és önbizalommal vehetik majd fel a versenyt akár a legjobbakkal is.

U21-es Európa-bajnokság, A csoport, 2. forduló

Magyarország – Románia 1-2 (0-0)
gól: Csonka (55.), illetve Matan (70.), Pascanu (87.)
piros lap: Szőke (42.)

Németország – Hollandia 1-1 (0-0)

 

A csoport állása: 1. Németország 4 pont (4-1), 2. Románia 4 (3-2), 3. Hollandia 2, 4. Magyarország 0

B csoport, 2. forduló:
Spanyolország – Olaszország 0-0
Szlovénia – Csehország 1-1 (1-0)

 

A csoport állása: 1. Spanyolország 4 pont, 2. Csehország 2 (2-2), 3. Olaszország 2 (1-1), 4. Szlovénia 1

Olvasói sztorik