Magyar foci

Magyar-lengyel: 60 percig működött, amit elterveztünk

Andrachiewicz/PressFocus/MB Media/Getty Images
Andrachiewicz/PressFocus/MB Media/Getty Images

Közel járt ahhoz a magyar labdarúgó-válogatott, hogy bravúrgyőzelemmel kezdje a világbajnoki selejtezőket: 2-0-ra és 3-2-re is vezetett Marco Rossi csapata Lengyelország ellen, Robert Lewandowskiék azonban a Bayern München csatárának góljának is köszönhetően egy pontot el tudtak vinni a Puskás Arénából.

Kapcsolódó
Szalai Ádám: Két ilyen pofonból nehéz felállni, de nekünk sikerült
Szinte mindenki hitt a győzelemben, de a rövidzárlatra egyelőre nincs magyarázat.

A mieink első gólját Sallai Roland szerezte, aki a mezőny egyik legjobbja volt. Már a hatodik percben betalált, a hajrában második sárga lappal kiállított Fiola Attila adott neki parádés kiugratást, a freiburgi légiós pedig higgadtan lőtt Wojciech Szcesny kapujába. Sallaiban maradt hiányérzet a mérkőzést követően:

Megbeszéltük, hogy mit szeretnénk játszani, ez 60 percig működött is. Vissza kell néznünk, hogy ezt követően mit rontottunk el. Van bennem hiányérzet, mivel 2-0-nál azt éreztem, meglehet a győzelem. De megmutattuk, hogy csapatként mennyire tudunk harcolni

idézi a magyar szövetség Twitter-oldala a játékost.

Kapcsolódó
„Ha meg kell nyernünk az összes mérkőzést, arra nem én vagyok a megfelelő ember”
Marco Rossit elragadták az érzelmek a lengyelek elleni 3-3 után.

Márciusban még két mérkőzést játszik a selejtezőben a magyar válogatott: vasárnap San Marino, szerdán Andorra vendégeként.

sofascore.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik