Magyar foci

Szalai Ádám: Két ilyen pofonból nehéz felállni, de nekünk sikerült

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

A magyar labdarúgó-válogatott 3-3-as döntetlent játszott csütörtökön a vendég lengyel csapattal a világbajnoki selejtezősorozat nyitányán.

Kapcsolódó
Őrült meccsen döntetlennel kezdte a vb-selejtezőket a magyar válogatott
Hiába vezetett 2-0-ra és 3-2-re a csapat, ez is kevés volt a három pont megszerzéséhez Lengyelország ellen.

Az első magyar gól szerzője, Sallai Roland a mérkőzés után a fájós bokájára panaszkodott, de remélte, reggelre jobb állapotban lesz.

„Megbeszéltük, mit szeretnénk játszani, jól fel is készültünk, ez ült a 60. percig. Akkor jött a rövidzárlat, azt az időszakot vissza kell néznünk, hogy megtudjuk, mit hibáztunk” – mondta.

Van bennem hiányérzet, mert 2-0 után úgy éreztem, meg lehet a három pont. De megmutattuk, csapatként erősek vagyunk, tudunk harcolni. Mindenki büszke lehet magára.

Szalai Ádám nagyon fáradtam, állt az M4 Sport kamerája elé.

„Ha valaki azt mondja előre, hogy 3-3 lesz a vége, lehet kicsit pozitívabban értékelném, mint most. De kritikus vagyok, hiszen 2-0 után egy perc alatt 2-2 lett az eredmény. Két ilyen pofonból nehéz felállni, de nekünk sikerült. Ebben most kicsit több volt, remélem, csak a selejtező eleji forma volt.”

Kapcsolódó
„Ha meg kell nyernünk az összes mérkőzést, arra nem én vagyok a megfelelő ember”
Marco Rossit elragadták az érzelmek a lengyelek elleni 3-3 után.

Lovrencsics Gergőben is kavarogtak az érzések.

„Ahogy alakult a mérkőzés, nyerhettünk volna,. Volt egy rövidzárlat, amikor egy perc alatt két gólt szerzett az ellenfél, de a csapat erejét mutatja, hogy ismét mi tudtunk vezetést szerezni. A mester biztos tudja, mi történt, meg fogjuk beszélni. Három nap múlva fontos meccs vár ránk San Marinóban, most arra a feladatra kell koncentrálni.”

Olvasói sztorik