Magyar foci

Csak meggyűlt a baja a bírókkal Bognár Györgynek, kiállították

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Mezőkövesd 2-2-es döntetlent játszott a Paks otthonában az OTP Bank Liga 25. fordulójában.

A vendégek kerültek előnybe a sok helyzetet hozó első félidőben, a 27. percben Besirovic kapott jó labdát a bal szélen, a lágyan túloldalra ívelt labdáját Vutov okosan, kapásból belsőzte a jobb alsó sarokba.

Innentől a Paksnak kellett hajtania az egyenlítésért, ez végül Haraszti Zsolt büntetőjével sikerült is, azonban nem örülhettek sokáig a vendégek, mert egy percre rá Besirovic ismét előnybe hozta a Mezőkövesdet. A hazaiak játékosa nagyszerűen tekerte el a sorfal felett a labdát.

Nem esett azonban szét a Paks és a 85. percben egy beadás után Böde Dániel a felső lécre bólintotta a labdát, de a kipattanó épp Sajbán Máté elé hullott, aki kapásból a hálóba passzolt. Ezután a meccs igen feszültté vált, mindkét csapat kinyílt a győztes gól reményében, de a két edző, Pintér Attila és Bognár György is besárgult reklamálásért. A paksiak edzője előzetesen megígérte, hogy nem fog a játékvezetéssel foglalkozni a jövőben, ennek ellenére addig mondta a magáét, míg ki nem állította a bíró.

Kapcsolódó
Bognár György bejelentette, nem bírózik többet
A nyilatkozatai utáni reakciók nemcsak rá, hanem a csapatra is hatnak, ezt nem akarja.

Újabb gól viszont nem esett, így pontosztozkodás lett a vége.

Végeredmény – NB I, 25. forduló

Paks-Mezőkövesd 2-2 (1-0)

Pénteken:
Diósgyőr-MTK 0-0

Olvasói sztorik