Magyar foci

„Azt mondják, a VAR megöli a futballt – ez halott volt ma anélkül is”

M4Sport
M4Sport

1-1-es döntetlent játszott egymással a Budapest Honvéd ás a Paks az NB I–ben, ami után a vendégek vezetőedzője, Bognár György azt mondta, hogy bár támadóbban szeretett volna fellépni a hajrára, a játékosa kiállítása miatt összességében elégedett az iksszel. Amikor megkérdezték Papp Kristóf második sárga lapjáról, akkor nem fogta vissza magát a vezetőedző:

Az első sárga lap nevetséges volt, a második is furcsa körülmények között született. Nem volt indokolt. Azt mondják, a VAR megöli a futballt, szerintem halott ma volt anélkül is

mondta a paksi tréner, aki szerint a játékvezetők nem csalnak, hanem egyszerűen ennyi van bennük.

„Ha két-három olyan szituáció nem lenne, akkor jelentéktelen is lenne az egész, de így az ember úgy ítéli meg, hogy ellenük van, így már az indulatok elszabadulnak egy kicsit. Összességében hagyni kellene minket békén, nem kell a negyedik bíró, aki provokál, idegesít minket. Odajön teljesen feleslegesen. Ha a másik oldalon lenne, többre mennénk mindannyian. Egyébként, anélkül, ha kiabál az ember, utána megnyugszik. Békén kellene hagyni minket, nem kell ez a provokáció a negyedik bíró részéről” – mondta Bognár György.

Olvasói sztorik