MTI/Czeglédi Zsolt
Magyar foci

A feleségeken is számon kérték a kisvárdai csapat gyenge szereplését

Elég rossz formában van a Kisvárda az NB I-ben, a legutóbbi 14 bajnokijából csak kettőt nyert meg, így visszacsúszott a nyolcadik helyre, és mindössze hat ponttal van a kiesésre álló ZTE előtt. Épp ezért a napokban felmerült, hogy meneszthetik Supka Attilát, de a sportigazgató, Révész Attila a Góóól2! c. műsorban arról beszélt, hogy nincs egyelőre edzőkérdés, és azt sem tartanák előremutatónak, ha ultimátumot szabnának a szakmai stábnak.

Kapcsolódó
Bognár György bejelentette, nem bírózik többet
A nyilatkozatai utáni reakciók nemcsak rá, hanem a csapatra is hatnak, ezt nem akarja.

Révész arról is beszélt, hogy többen is felelősek a rossz szereplés miatt, a játékosok, a szakmai stáb és a vezetőség is. Kiemelte, hogy kritikán aluli a kapusteljesítmény, de több egyéni hiba is nehezíti a helyzetet. És ugyan a vezetőedző nem híve ennek, a jövőben a taktikai utasítások be nem tartása büntetést von majd maga után.

A rossz szereplés miatt még a kerettagok feleségeivel és barátnőivel is elbeszélgettek.

„Meghívtuk őket, beszéltem velük, és tőlük kértem számon a játékosok teljesítményét. Mindenkihez más hangon kellett szólni, de vállalták, hogy minden eszközzel a segítségünkre lesznek, és megértetik a párjukkal: nekik az elsődleges feladatuk az, hogy a pályán jó teljesítményt nyújtsanak.

Részletekbe nem szeretnék belemenni a beszélgetéseket illetően, mert voltak olyan diszkrét kérdések, amelyekre kicsit elhúzva a szájukat válaszoltak, ugyanakkor a felelősségüket szerettem volna éreztetni velük.

Jön a jó idő, és nem azt szeretnénk, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban sétálnak majd és jól érzik magukat, hanem azt, hogy a férjüket otthon engedik aludni, ne a kisgyerekkel egy szobában legyenek, és ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez – bizony ez nagyon sok esetben előfordult. Úgyhogy arra szerettem volna a párokat ösztökélni, gondolva itt elsősorban a külföldi játékosok párjaira, hogy ha szeretnének Magyarországon, ilyen jó körülmények között maradni, akkor nekik is feladatuk van, és a barátjukat, férjüket a legjobb állapotba kell hozni. Természetesen szót ejtettünk egy pici szakmaiságról, hogy a mérkőzésen és edzések után adjanak a játékosoknak lehetősét a pihenésre, ne terheljék őket házimunkával, illetve roppant fontos az imént említett éjszakai pihenőidő” – mondta Révész az M4 Sport műsorában.

A Kisvárda a hétvégén a feljövőben lévő Budapest Honvéd vendége lesz, a két csapatot három pont választja el egymástól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.