Magyar foci

Horváth Ferenc a két kiállítás után: Nem tudtam, hogy csak ennyi emberrel kell jönni

M4Sport/Facebook
M4Sport/Facebook

Kiesett a címvédő Budapest Honvéd a Magyar Kupából, miután kikapott Zalaegerszegen. A kispestiek már a 10. percben emberhátrányba kerültek, majd a kapust, Tomas Tujvelt is kiállították a rendes játékidő hajrájában. A 90 percet így is kihúzta 1-1-gyel a Honvéd, de a 97. percben a csapat korábbi játékosa, a már ZTE-t erősítő Koszta Márk fejese eldöntötte a továbbjutást.

Kapcsolódó
Hihetetlen, hogy jutott tovább a Debrecen a kupában
Teljesen összeomlott a Siófok, a 123. perc döntött.

A mérkőzés után a vendégek vezetőedzője, Horváth Ferenc arról beszélt, hogy amikor még tízen voltak, nem látszott az emberhátrány, de aztán már nem bírták fizikailag, hogy kettővel kevesebben vannak a pályán.

Talán jobb lett volna, ha lejátsszuk kispályán. Nem tudtam, hogy csak ennyi emberrel kell jönni

mondta az M4-nek a vezetőedző, aki nem akart belemenni a játékvezetői ítéletekbe, csak annyit jegyzett meg, hogy azok nem az ő csapatát segítették. Még arról is beszélt, hogy már látható, hogy ez egy másik Honvéd.

A ZTE ellenfele majd a Haladást kiejtő Kisvárda lesz a negyeddöntőben.

Kapcsolódó
Tett róla a Fehérvár, hogy ne duplázhasson a Fradi
Stopira az öngólja után a a hazaiak kapuját is bevette, így sikerült kivívni a továbbjutást Budapesten.
Olvasói sztorik